2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Koronavírus - Partra szállhattak Kambodzsában a Westerdam utasai

Partra szállhattak Kambodzsában a holland luxushajó utasai. Az óceánjárón 3 magyar is utazott. Ők egészségesek, nem kapták el a koronavírust. Jól van az a 3 magyar is, akik a Japánban veszteglő hajón dolgoznak. Japánban meghalt egy koronavírussal fertőzött idős asszony, így már háromra emelkedett a Kínán kívüli halálesetek száma. Németországban pedig gyógyultnak nyilvánították és hazaengedték az egyik fertőzöttet.

  • Koronavírus - Partra szállhattak Kambodzsában a Westerdam utasai

Virágcsokrokkal köszöntötte a holland luxus hajó utasait Hun Sen kambodzsai miniszterelnök

Az Egészségügyi Világszervezet Főigazgatója méltatta Kambodzsát, amiért példát mutatott nemzetközi szolidaritásból.

A Westerdam kikötését korábban 5 ország is elutasította a koronavírus járványtól tartva, az óceánjáró ugyanis Hongkongból indult február 1-én.

A hajó csütörtökön futott be Kampongszom kikötőjébe,de a parttól távolabb horgonyzott le.

A kambodzsai szakemberek mintát vettek azoktól, akik bármilyen tünetet mutattak. Az utasok közül azonban senki sem fertőződött meg.

A külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása szerint az óceánjáró 3 magyar utasa is jól van. Szijjártó Péter elmondta: amennyiben igénylik, a minisztérium segítséget nyújt a hazajutásban.

Kibervédelmi intézet: új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban

A koronavírus megjelenése óta egy olyan új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban, amely a felhasználók járvánnyal kapcsolatos kíváncsiságára, félelmére épít - hívta fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI) pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint kifejtették: a csalók a pandémiára építve emaileken keresztül próbálnak adathalász tevékenységet, illetve zsarolóvírus kampányt folytatni és megtéveszteni az embereket, vagy káros kódokat juttatni eszközeikre.

A csaló levelek jellemzően többféle hamis hírrel keltenek hírrel keltenek figyelmet, például a vírus ellenszerével kapcsolatos áttörésről, alternatív gyógymódokról, egészségügyi eszközök hiányáról és beszerzésük lehetőségeiről, megelőző intézkedésekről számolnak be, vagy azzal igyekeznek pánikot kelteni, hogy a vírus az adott településen is megjelent. Ezek a csaló levelek azonban különböző káros kódokat tartalmazó csatolmányokat, vagy káros webhelyekre mutató hivatkozásokat tartalmazhatnak, amelyek szenzitív - például banki - adatok, vagy pénz megszerzésére törekednek.

Az e-mailek legtöbbször hivatalosnak látszó, jól megszerkesztett formában készülnek. Egyes esetekben nevesebb nemzetközi szervezetet - többek között az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) - jelenítenek meg feladóként és arra ösztönzik az embereket, hogy a levél mellékletét töltsék le, nyissák meg - ismertették.

Az NKI ugyanakkor kiemelte: a nemzetközi és a magyarországi közegészségügyi, járványügyi szervek nem küldenek ezekhez hasonló információkat e-mailen keresztül, ilyen formán nem kérnek be szenzitív adatokat, és nem kérik bejelentkezési azonosítók megerősítését, megváltoztatását.

Az NKI azt javasolja ne kattintsanak az ilyen tárgyú e-mailekben szereplő hivatkozásokra; ne töltsék le a mellékletben szereplő - legtöbbször Microsoft Word, PDF, EXE, illetve MP4 kiterjesztés - fájlokat; tartsák naprakészen a vírusvédelmi szoftvereket és telepítsék a biztonsági frissítéseket, valamint tiltsák a Microsoft Office makrókat; a közösségi média oldalakon kezeljék kellő óvatossággal, értékeljék higgadtan a témakörben terjedő információkat, ne üljenek fel a pánikkeltő bejegyzéseknek, megosztásoknak; ellenőrzött információkért forduljanak az illetékes szervekhez, kövessék a hivatalos tájékoztatási csatornákat.

A gyanús üzenetekkel kapcsolatos további információkat, konkrét példákat az NBSZ NKI oldalán (https://nki.gov.hu/figyelmeztetesek/tajekoztatas/tajekoztatas-koronavirus-fertozessel-osszefuggesben-terjesztett-spam-levelek-kapcsan/) találhatnak - áll a kibervédelmi intézet közleményében.

Egészséges a Japánban karantén alá helyezett Diamond Princessen dolgozó 3 magyar is.

Az óceánjárón eddig 218-an kapták el biztosan a vírust. Kínán kívül a lezárt hajón regisztrálták a legtöbb megbetegedést.

Az utasok egyre rosszabb lelki és testi állapotba kerülnek, mivel február eleje óta nem hagyhatják el a hajót, sőt a kabinjaikat sem. A japán hatóságok ezért úgy döntöttek, hogy partra szállhat 200 80 éven felüli turista.

A vesztegzárat elvileg február 19-ig kell feloldaniuk.

Sok szakértő kétli, hogy a karantén a legjobb megoldás.

Egyesek szerint kifejezetten segíti a vírus terjedését, hogy ennyi embert ilyen közeli összezártságban tartanak.

Japánban meghalt egy koronavírussal fertőzött idős asszony, így már háromra emelkedett a Kínán kívüli halálesetek száma. A szigetország 10,3 milliárd jent körülbelül 29 milliárd forintot ad a költségvetés tartalékából a koronavírus megfékezésére.

Németországban eközben gyógyultnak nyilvánítottak és haza engedtek az egyik fertőzöttet. A megbetegedések Bajorországra koncentrálódnak. Az esetek mind összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely egy autóipari cégnél történt.

Eddig 28 országban, köztük 8 európai államban jelent meg a tüdőgyulladással és lázzal járó betegség.

 

Japán 10 milliárd jent csoportosít át a járvány elleni küzdelemre

Japán 10,3 milliárd jent (mintegy 29,2 milliárd forint) csoportosít át a költségvetés tartalékából a koronavírus okozta COVID-19 járvány megfékezésére - döntött pénteken a tokiói kormány. 

A pénz nagy részét vészhelyzeti intézkedésekre költik; gyorstesztek és oltóanyag kifejlesztésére, valamint kórházak felkészítésére a fertőzöttek tüneteinek kezelésére. A maszkgyártó cégek 30 millió jen (85,1 millió forint) támogatást igényelhetnek kapacitásbővítésre, miután a kormány havi 600 millió maszkot szeretne gyártatni az ország mintegy 120 millió lakosának.

Az olimpiai játékok közeledtével megerősítik a karanténra vonatkozó intézkedéseket is.

"Az a célunk, hogy megfékezzük a fertőzés terjedését, és hogy megakadályozzuk, hogy a fertőzöttek állapota rosszabbra forduljon" - hangsúlyozta Abe Sindzó japán miniszterelnök a kormányülés után újságíróknak egy nappal az után, hogy egy 80 éves nő, aki nem is járt külföldön, belehalt a COVID-19-fertőzésbe. Ő a vírus első halálos áldozata a szigetországban, és csak a halála után derült ki, hogy a koronavírus végzett vele.

Washington és Szöul segítséget ajánlott Phenjannak

Korea-közi együttműködést javasolt pénteken Szöul a koronavírus elleni küzdelemben Phenjannak, az Egyesült Államok külügyminisztériuma által kiadott közlemény pedig leszögezi, Washington kész segíteni Észak-Koreának a koronavírus megfékezésében, a nemzetközi egészségügyi szervezeteken keresztül. 

A dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője pénteken azt mondta, Szöul nem zárja ki egy, a két Korea által közösen fenntartott karantén tervét sem, hozzátéve, hogy amennyiben ezt a dél-koreaiak támogatják, hivatalosan is megteszik az erre vonatkozó javaslatot Phenjannak.

A phenjani vezetés az elmúlt hónapokban gyakorlatilag teljesen felfüggesztett minden együttműködést és diplomáciai kooperációt déli szomszédjával.

Noha a Kínával szomszédos Észak-Koreából egyelőre hivatalosan nem jelentettek megbetegedést, az ország állami médiája tett utalást arra, hogy több embert karantén alá helyeztek, mert a betegség tüneteit mutatták.

Szakértők korábban arra figyelmeztettek, hogy a vírus megjelenése katasztrofális lehet Észak-Koreára nézve, tekintettel az ázsiai ország súlyos gazdasági helyzetére és hiányos egészségügyi infrastruktúrájára.

Az ország korábban már szinte az összes határátkelőjét lezárta, nem fogad külföldi turistát, megerősítette a repülőterek és kikötők egészségügyi vizsgálatát, és mintegy 30 ezer egészségügyi dolgozót mozgósított a vírus elleni küzdelemre.

A héten Phenjan azt is bejelentette, hogy 15 napról 30-ra növeli a karantén időtartamát, valamint felszólított minden, észak-koreai székhelyű nemzetközi szervezetet és az országban tartózkodó külföldit, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjen az utasításoknak.

A Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold részéről azt mondták, észak-koreai irodáik 500 önkéntest mozgósítottak a kínai határ mellett, az ő feladatuk a helyi orvosok és egészségügyi személyzet támogatása lesz.

A koronavírustól leginkább sújtott Kínában a fertőzöttek száma péntekre 63 ezer fölé emelkedett, a halálos áldozatok száma elérte az 1380-at.

Hupejen kívül folyamatosan csökken a járvány terjedésének üteme

Kínában az elmúlt egy napban 121-en vesztették életüket az új koronavírus okozta tüdőgyulladásban, ebből 108-an a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban. Hupejen kívül folyamatosan csökken az új megbetegedések száma - közölte pénteken az országos egészségügyi bizottság, hozzátéve, hogy közben újabb reményt keltő terápiás módszert kezdtek el tesztelni. 

Az új megbetegedések száma országosan 5090 volt az utóbbi 24 órában, míg Hupejben 4823.

Szintén a bizottság közlése szerint keddig országosan 1716 egészségügyi dolgozó kapta el a betegséget, és közülük hatan meghaltak. A bizottság vezetője pekingi sajtóértekezletén elmondta, hogy egyre többen fertőződnek meg az egészségügyi személyzet tagjai közül. A kórházak továbbra is arra panaszkodnak, hogy hiány van védőfelszerelésből, például maszkokból.

Hupejben csütörtöktől kiterjesztették a fertőzöttség definícióját. Elkezdtek alkalmazni egy új diagnosztikai módszert, eszerint a képalkotó vizsgálatok, a tünetek és az epidemiológiai háttér alapján fertőzöttnek nyilvánított páciensek és a közülük elhunytak számát mostantól hozzáadják azokéhoz, akiknek esetében a laboratóriumi tesztek is egyértelműen kimutatták a vírus jelenlétét. Az új protokoll miatt megugrott az új esetek száma, de a csütörtöki adatok már ismét a vírus terjedésének korábbi ütemét mutatják.

A China National Biotec Group nevű cég csütörtökön bejelentette: a koronavírus okozta betegségből felgyógyult páciensek plazmájában a vírust semlegesítő antitesteket fedeztek fel. A Hszincsingpao (Beijing news) című kínai lap pénteki tudósítása szerint a kínai gyógyszerészeti vállalat kísérletei azt bizonyították, hogy az antitestek képesek hatékonyan elpusztítani a vírust. A cég arról számolt be, hogy miután a gyógyult páciensektől levett plazmát megfelelő biztonsági ellenőrzéseket követően előkészítették, már 11 kritikus állapotban lévő beteg kezelésében alkalmazták szembetűnő eredményekkel.

Adam Kamradt-Scott, a Sydney Egyetem nemzetközi biztonsági tanulmányok központjának egyik szakértője szerint az új adatok sem utalnak még arra, hogy közel volna a járvány csúcspontja, noha a kínai hatóságok - egy kicsit megkésve, de - szemmel láthatóan mindent megtesznek a járvány megállításáért.

A Kínából hazaszállított franciák első csoportja elhagyhatta a karantént

 

Elhagyhatta pénteken az új koronavírus okozta járvány epicentrumának számító kínai Vuhanból két héttel ezelőtt hazaszállított francia állampolgárok első csoportja a karanténként számukra kijelölt dél-franciaországi Carry-le-Rouet nevű tengerparti nyaralóhely egyik üdülőközpontját.

 Mind a 181 ember tanúsítványt kapott arról, hogy nem fertőző - jelezte a karanténért felelős Vöröskereszt helyi képviselője.

A karantén kiürítése a reggeli órákban kezdődött meg, a hazaszállítottak a központ bejáratánál felállított egészségügyi sátorban végleg levehették a maszkot az arcukról, és kézmosás után kiléphettek a rendőrség által körülzárt parkos üdülőövezet területéről. Többekért a hozzátartozóik jöttek el, másokat a francia hatóságok szállítottak el a legközebbi pályaudvarokra vagy repülőterekre, ahonnan délelőtt mindenki hazatérhetett.

Valamennyien egészségesen és szabadon folytathatják az életüket Franciaországban. A hazaszállítottak közül senki nem fertőződött meg az új koronavírussal.

A 181 fős csoport távozása után az üdülőközpontban még 44-en maradtak, akik február 2-án tértek haza egy második repülővel. Ez utóbbi járatról, valamint a múlt vasárnap egy harmadik repülőgéppel - London keresztül - érkezettek közül 113-an a szintén Dél-Franciaországban található Aix-en-Provence tűzoltótiszti főiskolának kapuszán kijelölt karanténban vannak. Egy részük vasárnap térhet haza, 35-en pedig február 23-án hagyhatják majd el a karantént.

A Franciaországban korábban regisztrált 11 beteg körül hármat csütörtökön gyógyultnak nyilvánítottak és elhagyhatták a kórházat, ahol elkülönítve kezelték őket. A további nyolc beteg közül egy idős kínai férfi továbbra is válságos állapotban van egy párizsi kórházban, a többiek állapota napról napra javul az egészségügyi hatóságok szerint.

A Fiat Chrysler felfüggesztette szerbiai autógyártását a kínai alkatrészek hiánya miatt

A Fiat Chrysler (FCA) pénteken ideiglenesen felfüggesztette szerbiai autógyártását, mert nem érkeznek alkatrészek Kínából, ahol az új koronavírus miatt számos gyár termelése áll. A kragujevaci gyárban a Fiat 500L autókat készítik.

Az európai autógyárak közül a szerbiai az első, ahol fel kellett függeszteni a termelést a kínai alkatrészszállítások leállása miatt.

A Fiat Chrysler múlt csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy ha rövidesen nem áll helyre az alkatrészszállítás Kínából, akkor 2-4 héten belül le kell állítania a termelést egyik európai gyárában.A kragujevaci gyárban tavaly mintegy 40 ezer autó készült.

Egyiptomból jelentették az első megbetegedést az afrikai kontinensen

Egyiptomból jelentették az új koronavírussal fertőzött első beteget az afrikai kontinensen.

A kairói egészségügyi minisztérium pénteki közlése szerint egy külföldi fertőzöttről van szó, állampolgárságát azonban említették.  A tájékoztatásból az sem derült ki, hogy  honnan érkezett Egyiptomba.

A beteget elkülönítőben ápolják, tünetek azonban egyelőre nem jeletkeztek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint eddig még nem mutatták ki a COVID-19 koronavírust Afrikában.

Az első arab ország az Egyesült Arab Emírségek volt, amely január végén négy fertőzöttet jelentett. Időközben számuk tovább nőtt.

A járványnak a kínai Hupej tartományban van a gócpontja. A kínai hatóságok pénteken 5090 új esetet jelentettek, köztük több mint 120 halálos áldozatot. Ezzel 63 851-re nőtt a fertőzöttek és 1380-ra a halottak száma. Az egészségügyi dolgozók körében eddig 1716 fertőzöttet regisztráltak. A betegek túlnyomó többsége kínai állampolgár.

Az Egyesült Államokban az influenzás betegekre is kiterjesztik a vírustesztet

Az Egyesült Államokban az influenzás tünetekkel ápolt betegekre is kiterjesztik a koronavírus-tesztet - jelentette be pénteken az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC).

Nancy Messonnier, a CDC légúti megbetegedésekkel foglalkozó részlegének vezetője sajtótájékoztatóján közölte: a központ egyelőre öt közegészségügyi laboratóriumot kért fel a koronavírus-tesztek elvégzésére. Mint fogalmazott: az új típusú koronavírus fertőzése nyomán kialakult tüdőgyulladás tünetei hasonlóak az influenzáéhoz.

A megkeresett laboratóriumok New Yorkban, Chicagóban, Seattle-ben, San Franciscóban és Los Angelesben vannak. Messonnier azonban kifejtette, hogy "ez csak a kezdet". Az elkövetkező hetekben országszerte több helyen kezdődik meg az influenzások tesztelése.

A CDC részlegvezetője felhívta a figyelmet: még ha a tesz negatív is, ez nem jelenti azt, hogy az illető nem fertőződött, hiszen a koronavírusos fertőzés lappangási ideje eléggé hosszú. e Egyúttal tájékoztatott arról is, hogy az Egyesült Államokban jelenleg a télen "szokásos" influenzajárvány van, kivált megnőtt az N1H1 influenzavírussal fertőzöttek lélekszáma.

Az Egyesült Államokban jelenleg 15 koronavírusos beteget kezelnek, és több mint 600, Kínából visszatért amerikai van még karanténban.

Az amerikai külügyminisztérium - még csütörtökön este kiadott közleményében - jelezte, hogy Washington készen áll Észak-Korea megsegítésére a koronavírus elleni küzdelemben. Ez a segítség a gyakorlatban azt jelenti, hogy az amerikai kormányzat átmeneti időre feloldhatja az Észak-Korea elleni szankciókat annak elősegítése érdekében, hogy a nemzetközi segélyszervezetek eljuttathassák a konkrét segítséget az ázsiai országba. A külügyi közleményt Morgan Ortagus szóvivő azt követően adta ki, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) a Phenjan elleni szankciók átmeneti, de azonnali feloldására szólította fel az amerikai kormányzatot.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!