2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kompjárat Észak-Korea és Oroszország között

2017. május 18., csütörtök 16:37

Kompjárat indult Észak-Korea és Oroszország között. A nemzetközi közösségben az orosz kormány az egyik, amelyik még hajlandó kapcsolatot fenntartani a kommunista diktatúrával. Dél-Korea új elnöke a kommunikáció újrafelvételével akarja kezdeni a kapcsolat javítását.

Alig néhány nappal azután, hogy az orosz elnök párbeszédet sürgetett Észak-Koreával, a két ország között kompjárat indult. Az első hajó 40, jórészt orosz, illetve kínai turistával a fedélzetén kötött ki Vlagyivosztokban. A komp a tervek szerint heti rendszerességgel közlekedik majd a két ország között.

Mikhail Khmel, a kompvállalat igazgatóhelyettese elmondta, semmilyen nehézségük nem volt, és szerinte ez egy teljesen szokványos gazdasági és civil kezdeményezés, amely biztosítja az emberek számára a vízi közlekedés lehetőségét. „Nem volt semmilyen szabálysértés, nem szegünk meg semmilyen ENSZ-szankciót sem, csak szállítjuk az embereket, és így segítünk a kommunikációban Kína, Észak-Korea és Ororszország között” – mondta. 

A kommunikációt Dél-Korea is helyreállítaná északi szomszédjával. Az új dél-koreai elnök az első beszédében jelezte, hogy lépéseket tenne a kétoldalú kapcsolatok javításáért. Lee Duk-Haeng, a dél-koreai egyesítési minisztérium szóvivője azt mondta, a kormány alapvető álláspontja az, hogy nem csak magáért a kommunikációért, de a két ország közti stabil kapcsolat fennmaradásáért is meg kell nyitni a kommunikációs csatornákat Észak- és Dél-Korea között.

A kapcsolat újrafelvétele egyelőre abból áll, hogy dél-koreai tisztségviselők mindennap ellátogatnak a határra, és ellenőrzik, hogy az északiaktól érkezett-e válasz. A két Korea tavaly februárban szakította meg kapcsolatait, miután Dél-Korea gazdasági büntetőintézkedésekkel válaszolt a kommunista Észak-Korea atomkísérletére. Phenjan nem maradt adós, Észak-Korea leállította a közösen működtetett ipari parkot.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!