2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Kitüntették Magyarországot az üldözött keresztények segítéséért Washingtonban

Az üldözött keresztények segítéséért Kereszt Népe díjjal tüntette ki Magyarországot, illetve - ahogyan a laudációban elhangzott - a magyar nemzetet a néhai Ronald Reagan elnök ösztökélésére 1988-ban megalakult Biztonságpolitikai Központ (CSP) nevű amerikai elemzőintézet.

  • Kitüntették Magyarországot az üldözött keresztények segítéséért Washingtonban

A csütörtökön Washingtonban rendezett gálavacsorán Gregg Mitchell, a Nemzetközi Vallásszabadság Kerekasztal nevű ernyőszervezet társelnöke a laudációban kiemelte Orbán Viktor magyar kormányfő bátorságát és a magyar kormány tettrekészségét az üldöztetést szenvedő keresztények megsegítése érdekében. Mitchell hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország volt a világon az első, amelynek kormánya, még 2016-ban, programot indított a közel-keleti keresztények megsegítésére. Példaértékűnek nevezte a kezdeményezést, leszögezve, hogy több államnak és kormánynak is követnie kellene a magyar modellt.

A kitüntetést Azbej Tristan, a miniszterelnökség üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkárságának vezetője vette át.

Köszönőbeszédében az államtitkár hangsúlyozta: az a baj, hogy ma már a politikai korrektség jegyében sokan nem is keresztényüldözésről beszélnek, hanem etno-vallási kisebbségek üldözéséről. Mi kimondjuk, hogy a keresztényeket üldözik, és a keresztény ma a legüldözöttebb vallás a világban - szögezte le Azbej Tristan.

Kitért a szerdai strasbourgi európai parlamenti voksolásra, amelyen megszavazták a magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló jelentést, elítélve Magyarországot. A díszvacsora vendégei hangos nemtetszésüknek adtak hangot, majd megtapsolták Azbej Tristant, amikor hozzátette, a jelentés összeállításának és elfogadásának valódi oka az, hogy Magyarország nem hajlandó a tömeges illegális bevándorlás előtt megnyitni a határait.

Azbej Tristan elmondta: a Közel-Keleten élő és létükben fenyegetett keresztény közösségeknek Magyarország a túlélésben segít. "Megpróbálunk nem okosabbak lenni azoknál, akik ott élnek, ezért megkérdezzük őket, hogy mire és hogyan van szükségük" - fogalmazott. Ismertette az iraki Telszkuf település példáját, ahol a magyar kormány segítségével újjáépítették az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által elüldözött több mint kilencszáz keresztény család lerombolt otthonát.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!