2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Két tűzoltó vesztette életét

,

2015. október 13., kedd 08:13, frissítve: kedd 10:34

Tűzoltókra szakadt rá egy kigyulladt lakóház Kansasban. Legkevesebb négy tűzoltó a falak között rekedt, két tűzoltó életét vesztette. A helyiek szerint az épületben az idén már egyszer keletkezett tűz.

A tüzet nem sokkal este fél nyolc után jelentették, 20 perccel később pedig a tűzoltóknak ki kellett ürítenie az épületet.

„Amikor a helyszínre érkeztünk, két személy volt az épületben, amit ki kellett ürítenünk, és onnantól volt lehetőségünk harcolni a tűzzel, de a körülmények megváltoztak és ki kellett jöjjünk” – mondta James Garrett, Kansas City tűzoltóságának szóvivője.

A tűzoltók fél órája voltak az épületnél, amikor a tető beszakadt, és legkevesebb négy tűzoltó a falak között rekedt. Két tűzoltó életét vesztette, amikor rájuk szakadt a fal oltás közben.

„Nem hiába haltak meg. Megmentettek két civilt, lehozták őket a második emeletről létrán, mielőtt a fal ledőlt volna” – mondta Paul Berardi, Kansas City tűzoltóságának parancsnoka.

A helyiek szerint az épületben az idén már egyszer keletkezett tűz. Kansasban 27 éve nem vesztette életét munka közben tűzoltó, 1988-ban hatan haltak meg egy robbanásban.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!