2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Kész lemondani Robert Fico

Hír TV

2018. március 14., szerda 22:02, frissítve: csütörtök 11:25

A szlovák miniszterelnöknek ugyanakkor feltételei is vannak. Akkor hajlandó távozni posztjáról, ha a pártja dönthet a kormány összetételéről, és az államfő is szavatolja, hogy a hárompárti koalíció tovább működhet. A Hír TV-nek nyilatkozó szlovákiai újságíró szerint megoldódhat a kormányválság.

– Meglepő volt ez a fordulat, mindenki azt várta már, hogy gyakorlatilag az előre hozott választásoknak az időpontját fogja bejelenteni a három koalíciós partner. Ehhez képest nagyon emlékeztet ez a lépés, illetve ez az egész időszak az MSZP-nek arra az időszakára, amikor Gyurcsány Ferenc távozott a kormány éléről. És ugyebár ő is azt mondta, mint most is Fico, hogy ha az ő személye a probléma, akkor kész távozni. Annyi lehet viszont a különbség, hogy akkor elindult az MSZP-n belül egy casting, amire valószínűleg itt nem fog sor kerülni és feltehetőleg már most tudják, hogy ki lesz a következő szlovák miniszterelnök. Maros Sefcovicról, illetve Peter Pellegriniről szokás beszélni a folyosókon, én az utóbbira tenném a voksomat, bár nehéz jósolni mostanában a szlovák belpolitikában. A Most–Híd előre hozott választásokról akart megállapodni a koalíciós partnerekkel, ellenkező esetben pedig kilépnek a kormányból, ez állt a határozatban, most gyakorlatilag egy új helyzet állt elő azzal, hogy a régi kormány ugyebár megszűnik, és egy új kormány fog létrejönni – nyilatkozta Cúth Csaba, a Bumm.sk főszerkesztője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!