2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Külföld

Kenőpénz az Interpol vezetőjének?

Kenőpénzek elfogadásával gyanúsítják többedmagával az Interpol lemondott elnökét, Meng Hung-vejt - derült ki a kínai közbiztonsági minisztérium hétfői, a tárca honlapjára feltett közleménye szerint.

  • Kenőpénz az Interpol vezetőjének?

A lyoni nemzetközi rendőri szervezett vasárnap arról számolt be, hogy vezetője, aki korábban hazájában a közbiztonsági tárca miniszterhelyettese volt, azonnali hatállyal lemondott tisztségéről, Kínában ugyanis törvénysértéssel vádolták meg. Részletek akkor nem derültek ki arról, hogy a kínai hatóságok mit rónak a terhére.

Hétfőn a kínai közbiztonsági tárca közölte, hogy a minisztériumon belül megvitatták Meng ügyét, és arra jutottak, nagyon időszerű, teljesen helyénvaló és átgondolt a kenőpénz elfogadásával és más törvényszegések miatt indított vizsgálat Meng Hung-vej ellen. A minisztérium pártbizottsága úgy döntött, hogy külön munkacsoportot alakít, amely lefolytatja a vizsgálatot Meng és a korrupcióval gyanúsított feltételezett bűntársai ellen. A Menggel szemben felmerült gyanú súlyos kárt okozott kommunista pártnak és a közbiztonsági szerveknek, amiből le kell vonni a szükséges következtetéseket - áll a tárca közleményében.

A 64 éves Meng negyven éves rendőri pályafutást tudhat a háta mögött a kommunista országban. A francia rendőrség pénteken nyomozást indított nyomozást, miután Meng felesége bejelentést tett férje eltűnéséről - közölték pénteken hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva. Az asszony vasárnap Lyonban riportereknek azt mondta: nem hallott a férjéről szeptember 25-e óta, amióta Kínába utazott. A férje aznap egy késről küldött képet neki a mobiltelefonjára, ami szerinte azt jelenti, hogy veszélyben érezte magát.

Az Interpol hivatalosan szombaton fordult a kínai hatóságokhoz, hogy adjanak tájékoztatást arról, hogy mit tudnak Meng eltűnéséről. Menget 2016 novemberében választották meg a 192 tagállam rendőrségei közötti együttműködést segítő Interpol végrehajtó bizottságának élére. Ő volt az első kínai a szervezet élén. Megbízatása 2020-ig tartott volna.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!