2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Kaotikus kivonulás Szíriából

"Nincs menetrend és nincs határidő az amerikai katonák kivonására, csak bizonyos idő után vonulunk ki Szíriából"- jelentette ki szerdán Donald Trump amerikai elnök újságíróknak a Fehér Házban.

  • Kaotikus kivonulás Szíriából

Az elnök a kongresszus demokrata párti és republikánus vezetőivel folytatott megbeszélés után nyilatkozott a sajtónak. Hangsúlyozta, hogy az amerikai katonák Szíriából történő kivonásának sem menetrendje, sem határideje nincs.

Donald Trump kijelentette azt is: a visszavonulás közben ügyelnek majd arra, hogy megvédjék az Egyesült Államok szövetségeseként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló szíriai kurdokat is.

Nem akarok örökké Szíriában maradni – fogalmazott. Korábban, a kormányülésen - amelyen egy ideig szintén jelen lehetett a sajtó - lekicsinylően beszélt James Mattis lemondott védelmi miniszterről, aki a többi között éppen azért nyújtotta be váratlanul a lemondását, mert nem értett egyet sem a szíriai csapatkivonással, sem az elnök afganisztáni politikájával, az Afganisztánból történő fokozatos kivonulással.

Ugyan, mit tett értem Mattis? Hogyan teljesített Afganisztánban? Egyáltalán nem túl jól –mondta a kormánytagoknak. A kabinetülésen a védelmi minisztérium képviseletében már Patrick Shanahan ügyvezető védelmi miniszter vett részt. Trump azt is sejtetni engedte, hogy Mattis nem lemondott, hanem ő menesztette a tárcavezetőt.

James Mattis október 19-én jelentette be, hogy lemond, miután Donald Trump a tanácsai ellenére is közölte: kivonja a mintegy kétezer fős amerikai csapatkontingenst Szíriából. Hazajönnek. És most jönnek haza – fogalmazott akkor az elnök, azt sejtetve, hogy a csapatkivonás azonnal megkezdődik. Bejelentését bel-és külföldön egyaránt értetlenség fogadta, befolyásos republikánus politikusok is élesen bírálták őt. December 30-án, vasárnap, Trump a Fehér Házban ebéden látta vendégül Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátort, aki ezt követően a sajtónak arról számolt be, hogy az elnök lassítani fog a szíriai csapatkivonáson.

Trump a kormányülés után - még a sajtótájékoztató előtt - tanácskozott a kongresszus demokrata párti és republikánus vezetőivel a részleges kormányzati leállás esetleges feloldásáról. Az elnök azonban hajthatatlan maradt. Mint fogalmazott: a részleges leállás addig marad, amíg szükség lesz rá, vagyis amíg a demokraták meg nem szavazzák azt a kormányzati költségvetést, amely magában foglalja az amerikai-mexikói határon építendő falhoz kért összeget is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Indul majd jogállamisági vita Belgiummal szemben a NatCon konferencia akadályozása miatt?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!