2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Külföld

Kadhafi fia él, és visszatérne Líbia élére

Szajf al-Iszlám Kadhafi, az egykori líbiai diktátor, Moammer Kadhafi második fia nemcsak életben van, de visszatérne a politikába, elnöki ambíciói vannak – derült ki a The New York Timesnak adott exkluzív interjúból.

  • Kadhafi fia él, és visszatérne Líbia élére

A most 49 esztendős férfit apja egyik lehetséges örököseként tartották számon, de miután többek között Nagy-Britanniában is tanult, kiváló angoltudása és neveltetése miatt a Nyugat is ígéretes reformerként tekintett rá. A 2011-ben kirobbant úgynevezett arab tavasz, majd a nyomában járó katonai beavatkozás, amely megdöntötte Moammer Kaddhafi két évtizedes hatalmát, aztán Szajf karrierjét is derékba törte.

A menekülő férfivel előbb egy nyugati légi csapás végzett kis híján, de azt a támadást még megúszta két ujjának elvesztésével. Ezután egy független milícia fogságába esett, akik szerencséjére megkímélték az életét és évekre börtönbe zárták. Elmondása szerint aztán 2014-ben a milícia vezetője teljesen kiábrándult a „forradalomból”, és meglátta a lehetőséget az értékes fogolyban, aki az elmúlt néhány évben már szabad emberként politikai visszatérését tervezgeti.

– A politikusok semmi mást nem hoztak, csak szenvedést. Itt az ideje visszatérni a múlthoz!

– üzente a The New York Timesnak adott interjúban.

Ahogy a cikk is megjegyzi, Líbiában közvélemény-kutatások híján nehéz megbecsülni, hogy milyen az egykori diktátor fiának támogatottsága. Kétségtelen, hogy egy évtizeddel Moammer Kadhafi megbuktatása után az országban még mindig teljes a káosz, a hangzatos ígéretekből nem lett semmi, így sokan egyfajta nosztalgiával tekintenek a múltra, amikor legalább rend volt.

– Ami Líbiában történt, az nem forradalom volt. Hívd polgárháborúnak vagy az ördög napjainak. De ne forradalomnak!

– summázta véleményét Szajf al-Iszlám Kadhafi.

Ugyanakkor az is erősen kérdéses, hogy egyáltalán indulhatna-e a decemberre tervezett, ám még egyáltalán nem garantált választásokon. A férfit a tüntetések leverésében játszott szerepéért a Nemzetközi Büntetőbíróság is körözi, korábban egy tripoli tárgyaláson pedig távollétében halálra ítélték. Hiába számított korábban nyugatias reformernek, a válságos időkben apja mellett állt, hírhedt televíziós beszédében vérontásra figyelmeztetett, ráadásul tőle sem állt távol a pénzszórás és feltűnősködés, például fehér tigriseket tartott háziállatként.

Szajf egyébként már korábban is hírt adott magáról, és akkor sem rejtette véka alá politikai ambícióit. Tíz év után azonban ez az első eset, hogy nyíltan kiállt a sajtó, ráadásul egy neves nemzetközi lap elé.

– Tíz éve távol vagyok a líbiai emberektől. Lassan, csak lassan kell visszatérned. Mint a striptease-ben

– fogalmazott az interjúban, amelyben a szerző azt is megjegyzi, népszerűsége éppen rejtélyességének köszönhető.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!