2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Jézus jeruzsálemi bevonulását elevenítették fel a Szent Péter téren

,

2016. március 20., vasárnap 12:15, frissítve: vasárnap 17:19

Jézus jeruzsálemi bevonulását elevenítették fel a vatikáni Szent Péter téren virágvasárnap ünnepén. A Húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka, a nagyhét a virágvasárnappal megkezdődik. A keresztény világ ezen a napon azt ünnepli, amikor Jézus szenvedése előtt Jeruzsálembe ment, hogy az ünnepi pászkavacsorát ott töltse el tanítványaival.

A Szent Péter tér közepén álló obeliszknél kezdődött a virágvasárnapi szertartás, ahol Ferenc pápa megáldotta a pálmaleveleket és olajágakat, amelyek Jézus egykori jeruzsálemi bevonulását szimbolizálják.

Ferenc pápa homíliájában a Jeruzsálembe bevonuló Jézust ünneplő tömegről beszélt, és a kezdeti lelkesedést Jézus későbbi szenvedésével és kínhalálával hasonlította össze. A katolikus egyházfő szerint ma sem akarnak sokan a menekültek sorsáért felelősséget vállalni csakúgy, mint Jézus idejében. „Jézus a saját húsán is érzi a közönyt, miután senki sem kíván felelősséget vállalni a sorsa iránt. Sok más emberre gondolok, sok kirekesztettre, sok menedékkérőre, sok menekültre. Túl sokan vannak, akik nem akarnak felelősséget vállalni az ő végzetükért” – fogalmazott az egyházfő.

A misén spanyolul az egyházért, kínaiul a népek vezetőiért, hogy a béke és az igazság vezérelje őket, franciául a fiatalokért, szuahéli nyelven az üldözött keresztényekért, vietnamiul a nehézségben élőkért, latinul pedig a szegényekért imádkoztak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!