2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Izrael enged, leszedik a kapukat

2017. július 25., kedd 09:11, frissítve: kedd 09:48

Éjszaka leszerelték a fémdetektoros kapukat a jeruzsálemi óvárosban, az al-Aksza mecsethez vezető utakon. A berendezéseket azután állították fel, hogy 10 napja két rendőrt ölt meg egy palesztin fegyveres. Az al-Aksza az iszlám vallás harmadik legszentebb helye.

Hétfőn még a Jeruzsálemben felállított biztonsági kapuk leszereléséről folyt a vita a nemzetközi fórumokon. Az ENSZ palesztin nagykövete szerint nem csoda, hogy a zsidó állam intézkedése után a palesztinok körében elszabadultak az indulatok, Riyad Mansour Izraelt okolta az erőszakért.

„Most láthatják, hogy hova vezet egy kegyetlen megszállás. Mi azt látjuk, hogy mindez a háborús bűnök mélységéig viszi a nemzetközi jogok megsértését, mint a telepek építése is. Ha pedig ez így megy, akkor ne várjuk, hogy minden palesztin angyalként viselkedik, és nem reagál erre. Néhányan biztos saját kezükbe veszik az irányítást. Ez nem feltétlenül egyezik a palesztin kormány nézeteivel” – mondta a nagykövet. 

Az izraeli intézkedések ellen tiltakozott Törökország is. „Nem tudták elvégezni a pénteki imát, a Templom-hegyen fémdetektorokat helyeztek el, korlátozták a vallásgyakorlás jogát, az izraeli rendőrség pedig erőszakot alkalmazott a tiltakozó muszlimok ellen. Volt, aki meghalt, mások megsebesültek. Teljes mértékben elítéljük ezeket az igazságtalan és törvénytelen gyakorlatokat, ellentmondanak az emberi jogoknak, valamint a gondolat- és vallásszabadság eszméinek” – mondta az ankarai miniszerelnök-helyettes, Bekir Bozdag. 

Az ENSZ közel-keleti megbízottja arra szólította fel a feleket, hogy még péntek előtt oldják meg a konfliktust. Az al-Aksza mecsethez vezető utakon már hétfő éjjel megkezdték a biztonsági kapuk lebontását. Az izraeli hatóságok azonban fenntartják az ellenőrzés jogát, de – ahogy közleményükben fogalmaztak – fejlettebb technológiával, nagyfelbontású kamerák felszerelésével akarják biztosítani a területet. 

Egyes izraeli sajtóinformációk szerint a kapuk eltávolításához köze van a hétfői, jordániai merényletnek is. A zsidó állam ammani nagykövetségét két fegyveres jordániai férfi rohamozta meg, a kirendeltség biztonsági őre azonban mindkettejüket lelőtte. A hírek szerint a jordániai és az izraeli kormány úgy kötött kompromisszumot, hogy Amman elengedi az őrt, cserébe azonban Izrael leszereli a jeruzsálemi fémdetektorokat.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!