2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Ismét több ezren tüntettek Belgrádban a kormány ellen

Ismét több ezren tüntettek szombaton Belgrádban Aleksandar Vucic szerb államfő és a kormány ellen.

  • Ismét több ezren tüntettek Belgrádban a kormány ellen

Több mint ötezres tömeg vonult el az erőteljesen Vucic-párti RTS állami televízió székhelye mellett, majd onnan tovább a kormányzati épületekhez.

Ez a harmadik szombat, hogy a szerb fővárosban tüntetnek az elnök ellen. December 9-én az ellen tiltakoztak, hogy Borko Stefanovic vezető ellenzéki politikust november 23-án Krusevac városában egy gyűlésre menet ismeretlen elkövetők megverték. Pártszövetsége arra gyanakszik, hogy a Vucic vezette SNS bérelhette fel a verőlegényeket.

Vucic nem vette komolyan az első megmozdulást, és azt mondta: akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak az utcákra, ami nagyjából Szerbia felnőtt korú lakosságának felelne meg. A második - múlt szombati - demonstráción ezért olyan transzparenseket is lehetett látni, amelyekre azt írták, hogy "Én is egy vagyok az ötmillióból", és a most szombati megmozdulásnak is ez volt a mottója.

A múlt heti ellenzéki tüntetésre a belgrádi Studio B televízió egyik korábbi műsora adott közvetlen okot. A tévé december 9-én az ellenzékiek szerint teljesen jelentéktelennek tüntette fel az aznapi tiltakozó akciójukat, amelyen mintegy tízezren vettek részt. A tiltakozók különösen sérelmezték, hogy a sajtót a Vucic vezette Szerb Haladó Párt (SNS) kormánypárt ellenőrzi.

Milan Jovanovic oknyomozó újságíró a szombati tüntetésen arról beszélt: az emberek félelemből hallgatásba burkolóznak az országban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!