2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Ismét robbantottak Kenyában

Újabb terrortámadás történt Kenya fővárosában. A keddi robbantásokat ma hajnalban ismét detonáció követte, 15-en haltak meg, köztük brit és amerikai állampolgárok. A kommandósok már mindenkit evakuáltak az érintett területről. Az akciót a szomáliai al-Shabab terrorszervezet már kedden magára vállalta.

  • Ismét robbantottak Kenyában

Fegyveresek közelítenek az egyik nairobi luxushotel felé. A felvétel után nem sokkal lövöldözés kezdődött, amit két robbanás követett, lerombolva az éttermeknek, bároknak és irodáknak helyet adó épületegyüttest. Tucatnyi ember, köztük amerikai és brit állampolgárok is meghaltak, és mintegy 700 személyt kellett evakuálni. A mentés azonban elhúzódott, tizenhat órával a támadás után még mindig voltak, akik a törmelékek alá szorultak. Szerda hajnalban a kenyai főváros ismét lövöldözésre majd újabb robbanásra ébredt.

„A biztonsági erőknek gyorsabban kellett volna reagálnia, hiszen tudomásuk volt róla, hogy támadással fenyegetnek. A kormánynak éberebbnek kellett volna lennie, ahelyett, hogy megvárja, hogy történjen valami és csak utána veszi komolyan a helyzetet. Mindig komolyan kellene ezeket venniük” – mondta egy nairobi lakos.

Az elnök később bejelentette, a négy támadót a biztonsági erők megölték, a támadás véget ért.

„Szeretném megragadni ezt az alkalmat arra, hogy elismerésemet fejezzem ki azon civilek iránt, akik vigyáztak egymásra a gonosz minden cselekedete során. Rengeteg alkalommal tanúsítottak együttérzést, túláradó patriotizmust és bátorságot. Több mint 700 polgárt evakuáltunk az épületegyüttesből és helyeztünk biztonságba ma reggelig” – mondta Uhuru Kenyatta, Kenya elnöke.

Terrortámadás gyanújával indítottak vizsgálatot. A támadást az al-Kaida terrorcsoporttal kapcsolatban álló al-Shabbab már kedden magára vállalta. Ez ugyanaz a szervezet, amelyik 2013-ban 67 embert ölt meg egy bevásárlóközpontban, két évvel később pedig egy egyetemen hajtottak végre terrortámadást, akkor 150-en haltak meg.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!