2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Iskolabuszt lőttek ki, 29 gyerek vesztette életét

Iskolásokat szállító buszt lőtt ki Jemenben a szaúdi légierő – a támadásban 43-an haltak meg, köztük 29 gyermek. Az ENSZ, és a szaúdiakkal szövetséges Egyesült Államok is vizsgálatot követel az ügyben.

  • Iskolabuszt lőttek ki, 29 gyerek vesztette életét

Iskolás gyerekeket szállító buszt lőtték ki Jemen északi részén. 29 gyerek vesztette életét, a felnőttekkel együtt az áldozatok száma több mint negyven.

„A piac közepére csaptak le, és egy gyerekeket szállító buszt céloztak. A boltok nyitva voltak, és a vásárlók szokás szerint sétáltak. Minden halott helyi lakos volt: gyerekek és boltosok” – számolt be egy szemtanú.

A támadást a jemeni kormányerőket támogató arab koalíció légiereje követte el, Szaúd-Arábia vezetésével. Az ENSZ elítélte a légi támadást, és vizsgálatot követel a gyerekek lemészárlása miatt.

„A főtitkár úr hangsúlyozza, hogy minden félnek folyamatosan ügyelnie kell arra, hogy a katonai hadműveletek során megkímélje a civilek életét; és az eset gyors és független vizsgálatára szólít fel” – mondta Michele Zaccheo, az ENSZ szóvivője.

Az iskolásokat célzó légicsapás miatt még a szaúdiak legerősebb szövetségese is vizsgálatot kezdeményez. „Felszólítjuk a szaúdi vezetésű koalíciót, hogy folytasson le egy alapos és átlátható vizsgálatot az ügyben. Minden civil áldozatokról szóló hiteles beszámolót komolyan veszünk. Arra szólítjuk a feleket, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket a civilek védelme érdekében, összhangban a nemzetközi joggal, és minden fél vizsgálja ki azokat az eseteket, amikben polgári áldozatokról érkezett jelentés” – mondta Heather Nauert, az Amerikai Külügyminisztérium szóvivője.

A több mint három éve tartó jemeni polgárháborúban már csaknem 10 ezer ember vesztette életét, nagy többségük civil, további 55 ezren pedig megsebesültek, az ENSZ számításai szerint.

A jemeni káoszban 22 millió ember szorul humanitárius segítségre, sokakhoz az alapvető élelmiszerek sem jutnak el, és a helyzetet egy több millió embert megfertőző kolerajárvány is súlyosítja.

Jemenben 2015 elején iráni támogatással üldözték el az elnököt a húszi lázadók, válaszul Szaúd-Arábia és a vele szövetséges arab államok a kormányerők oldalán szálltak harcba; így az országban kihelyezett háború folyik a térség két vezető hatalma között - csakúgy, mint Szíriában.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!