2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Idegrendszeri betegséggel is összefügghet a Zika-vírus

2016. február 6., szombat 12:00

A Zika-vírus miatt haltak meg emberek Kolumbiában. A vírus jelenlétét három esetben mutatták ki, hatot még vizsgálnak. A betegek egy életveszélyes idegrendszeri betegségben is szenvedtek, de az még nem bizonyított, hogy a vírus és a betegség közt van-e összefüggés. Kolumbiában a legutóbbi összesítés szerint húszezer Zika-vírussal fertőzött beteg van, a helyi egészségügyi miniszter szerint azonban ez a szám ennek többszöröse, a többségnél ugyanis nem jelentkeztek tünetek.

Nemcsak a kisfejűséggel, hanem egy súlyos idegrendszeri betegséggel is összefügghet a Zika-vírus. A kolumbiai Medellínben hárman haltak meg egy ritka és súlyos bénulással járó betegség, a Guillain–Barré-szindróma miatt. Az áldozatok szervezetében azonban kimutatták a Zika-vírust is. „Az a gyanú, hogy összefüggés van a Zika, a Guillain–Barré és a halálesetek között. Kiderült, hogy a bénulás miatt elhunyt három személy Zika-fertőzött volt, ebből ered a feltevésünk” – mondta Alejandro Gaviria kolumbiai egészségügyi miniszter. Hozzátette: további hat hasonló halálesetet vizsgálnak.

A vírus és a betegség közti összefüggés nem bizonyított, de hasonló eseteket jelentettek Venezuelából is. Kolumbiában eddig több mint húszezer Zika-vírusos fertőzést regisztráltak, a miniszter szerint azonban ennek többszöröse is lehet a valós szám. Az érintettek között 2100 várandós nő is van, rájuk a magzati korban kialakuló kóros kisfejűség miatt jelent veszélyt. Ez a rendellenesség a vírus által okozott, eddig ismert legsúlyosabb betegség.

Már egyes ázsiai országok is készülnek a Zika elleni védekezésre. Indonéziában olyan kísérleteket folytatnak, amelyekkel minden szúnyogcsípéssel terjedő vírus visszaszorítható lenne. Laboratóriumi körülmények között olyan baktériummal fertőzik meg a szúnyogokat, amely a dengue láz esetében sikeresen megakadályozta a vírus terjedését. A kutatók szerint ez a módszer hatékony lehet a Zika-vírusnál is. „Elmondható, hogy ez a technológia más eljárásokkal, például a védőoltásokkal együtt alkalmazva az eddiginél sikeresebben csökkenti a kórokozók terjedését” – mondta egy kutató.

A Zika-vírus ellen egyelőre nincs védőoltás, az amerikai járványügyi kutatók és az Egészségügyi Világszervezet szerint legkorábban ez év második felére fejleszthetik ki a vakcinát.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!