2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Hőssé kiáltották ki a muszlim nőt védő férfiakat

2017. május 28., vasárnap 12:28, frissítve: vasárnap 12:56

Hősöknek nevezte Portland polgármestere azt a két férfit, akiket muszlim nők védelmezése közben ölt meg egy férfi egy vonaton. A támadó fenyegette és gyalázta a muszlim utasokat, amikor hárman megpróbálták lecsillapítani. A támadó ezután kést rántott és kettőt közülük halálra késelt. A gyanúsítottat a hatóságok elfogták.

Rendőri akció az amerikai Portlandben: egy járókelő is felvette, ahogy a hatóságok elfogják egy kettős gyilkosság gyanúsítottját.

A férfi fényes nappal, egy elővárosi vonaton fenyegetett meg két muszlim lányt és szidalmazta a muszlimokat. Állítólag azt ordította: a muszlimoknak meg kell halniuk, mert évek óta gyilkolják a keresztényeket.

Miután három utas a lányok védelmére kelt, a gyanúsított kést rántott és két védelmezőt megölt.

„Két férfi életét veszítette, miközben szembeszállt valakivel, aki gyűlölködött a muszlim utasok ellen. Ez a két férfi hősként halt meg egy rasszista, erőszakos cselekedetben, egy másik férfi pedig megsérült” – nyilatkozta Ted Wheeler, Portland polgármestere.

A gyilkosságot ez a büntetett előéletű, 35 éves férfi követte el. Sajtóhírek szerint Facebook-profilja is arra utal, hogy rasszista nézeteket vall. Az amerikai muszlim közösségek szerint az utóbbi időben egyre több támadás éri őket. Szerintük ennek hátterében részben Donald Trump amerikai elnök bevándorlóellenes retorikája áll.

A gyilkos egyik áldozata egy 23 éves közgazdász. Édesanyja szerint fia hős marad a halála után is. A másik áldozat egy 53 éves, négygyermekes apa, aki korábban a hadseregben szolgált.

A helyiek virágokkal és üzenetekkel emlékeztek rájuk. Erre a lapra például azt írták: az ártatlanok védelmezése igazi hősiesség.

A gyilkos ezt a férfit is megkéselte, de ő túlélte a támadást. Súlyos sérülésekkel kórházban ápolják. Édesanyja szerint máskor is segített azokon, akiket megtámadtak.

A gyanúsítottat kedden állítják bíróság elé. A hatóságok azt még vizsgálják, hogy terrorista cselekmény vagy gyűlölet-bűncselekmény történt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!