2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Hiába tiltakoztak a britek

2017. február 21., kedd 07:13, frissítve: kedd 10:38

Megvitatta a brit alsóház azt a két petíciót, amely Donald Trump nagy-britanniai állami látogatása mellett, illetve ellen érvel. Az amerikai elnök látogatása ellen 1,8 millió, a meghívás mellett pedig 310 ezer aláírás gyűlt össze. A vita idején több ezren tüntettek a londoni parlamentnél Trump látogatása ellen. A brit külügyi minisztérium képviselője azonban az estébe nyúló vita után közölte, hogy a kormány nem vonja vissza a meghívást.

Január végén látogatott Washingtonba a brit miniszterelnök. Theresa May itt hívta meg Donald Trumpot az uralkodó nevében az Egyesült Királyságba, amit a frissen beiktatott elnök el is fogadott. A meghívás elleni petíció január végén indult annak érdekében, hogy Nagy-Britannia ne fogadja állami látogatáson, vagyis II. Erzsébet királynő vendégeként az amerikai elnököt. Közben a látogatást támogatók is aláírásgyűjtésbe kezdtek. Trump látogatása ellen 1,8 millió aláírás gyűlt össze, mellette pedig 310 ezer. A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír.

„Az Egyesült Államok elnökei közül csak ketten kaptak meghívást állami látogatásra 1952 óta. Szokatlan helyzet az, hogy hét nappal az elnöki beiktatása után állami látogatásra hívják. Szokatlan, sőt példátlan” – jelentette ki Paul Flynn munkáspárti képviselő.

Az elmúlt hatvanöt évben csak George Bush és Barack Obama részesült az állami látogatásra szóló meghívásban.

„Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság különleges kapcsolata túlmegy azon, hogy milyen személy vette birtokba a Fehér Házat éppen” – jelentette ki a konzervatív Mark Pritchard.

Voltak, akik parlamenti felszólalásukban azt hangoztatták, hogy Donald Trump nőket gyalázó kijelentései miatt nem méltó arra, hogy a királynő fogadja. A zöldek pedig Trump klímaváltozás jelentőségét és hatásait kicsinyítő kijelentései miatt tartják vállalhatatlannak az elnöki látogatást.

A konzervatívok szerint Nagy-Britanniában nem szokatlan, hogy kétes hírű államfőket fogadjanak. „Akkor milyen ellenérzéseik voltak az uraknak, amikor Hirohito császár jött ide, aki a nankingi erőszakért volt felelős?” – vetette fel Jacob Rees-Mogg.

A Skót Nemzeti Párt volt elnöke azt mondta: tudja, hogy Nagy-Britanniának szüksége van egy kereskedelmi megállapodásra a brexit után, de ez nem jelenti azt, hogy hét nappal elnökké iktatása után meg kellett hívni Donald Trumpot. „Tudom, hogy nehéz eldönteni, hogy meghökkenjünk ennek a meghívásnak az erkölcsösségétől, vagy csak essünk bámulatba a butaságától” – reagált Alex Salmond.

A brit külügyi tárca képviselője a háromórás vita után közölte, hogy a kormány nem vonja vissza a meghívást. Miközben a parlament vitázott, az épület előtt több mint 7 ezren tiltakoztak Donald Trump és látogatása ellen.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!