2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Külföld

Hasogdzsi-ügy: a szaúdi ügyészség halálbüntetést kér öt vádlottra

  • Hasogdzsi-ügy: a szaúdi ügyészség halálbüntetést kér öt vádlottra

A szaúdi ügyészség halálbüntetést kért csütörtökön öt vádlottra az ország isztambuli főkonzulátusán október elején meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus újságíró halála miatti büntetőperben.

A vádirat szerint az öt vádlott a főkonzulátuson méreginjekcióval meggyilkolta, majd feldarabolta a The Washington Post szaúdi újságíróját, a testrészeit kivitték az épületből. Az áldozat maradványait továbbra is keresik – közölte az államügyész helyettese újságíróknak. Hasogdzsi meggyilkolására az az ember adott utasítást, aki az újságíró hazaszállítása céljából Isztambulba utazó csoport vezetője volt, és azért ölette meg, mert szép szóval nem tudták rávenni arra, hogy hazaszállíthassák – mondta Saalan as-Saalan. Mohammad bin Szalmán szaúdi trónörökös nem gyanúsított az ügyben – tette hozzá. Saalan nem nevezte meg azt az öt vádlottat, akire halálbüntetést kérnek. A többi vádlottal szemben is „megfelelő” büntetési tételekre tettek javaslatot – mondta a Reuters hírügynökség szerint. Az összesen 21 gyanúsítottból 11 ellen emeltek vádat eddig, de folytatódik a nyomozás a többiek szerepét illetően.

A trónörökös egyik főtanácsadója, Szaúd al-Kahtáni nem hagyhatja el az országot, mert ellene is nyomoznak az ügyben. Kahtáni ugyanis találkozott azokkal, akiknek a feladata lett volna hazaszállítani Hasogdzsit – mondta a főügyész-helyettes.

Szaúdi al-Modzseb főügyész sajtóértekezletet tartott, és ezekhez hozzátéve azt mondta: a legmagasabb rangú tisztségviselő, aki az újságíró meggyilkolása mögött áll, a szaúdi hírszerzés volt vezetőhelyettese, Ahmad al-Asszíri, akit már elbocsátottak tisztségéből.

Rijád már számos, egymásnak ellentmondó magyarázatot adott Hasogdzsi eltűnésére, mielőtt szaúdi hatóságok elismerték, hogy az újságíró gyilkosság áldozata lett. Az ügy nemzetközi felháborodást váltott ki, az arab királyságnak szankciókkal kell szembenéznie miatta, és megtépázta az országot de facto vezető Mohammad bin Szalmán trónörökös tekintélyét.

Miért engedték szabadon a többit?

Nem teljesen kielégítő a Hasogdzsi-ügyben illetékes szaúdi ügyészség csütörtöki nyilatkozata a vádiratról – jelentette a török sajtó Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szavaira hivatkozva.

Cavusoglu mindenekelőtt közölte: a szaúdi külügyminiszter, Ádel al-Dzsubeir előzetesen felhívta őt telefonon, és tájékoztatta arról, hogy a szaúdi ügyészség várhatóan nyilatkozatot tesz az ügyben.

A török diplomácia vezetője rámutatott: a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásával kapcsolatban a szaúdi hatóságok korábban 18 gyanúsítottat tartóztattak le, most azonban már csak 11 érintett ül előzetesben. Miért engedték szabadon a többit? – kérdezte Cavusoglu.

Jelezte azt is: a vádirat szerint Hasogdzsival azután végeztek az isztambuli szaúdi főkonzulátuson, hogy ellenállt a hazaszállítása céljából a külképviseletre érkező szaúdi csoportnak. Cavusoglu ugyanakkor leszögezte: a gyilkosságot már előre kitervelték. Emlékeztetett: egy holttest feldarabolása „nem a pillanat szüleménye”, ahhoz, hogy Hasogdzsit megöljék és feldarabolják, először Isztambulba kellett vinni a szükséges eszközöket. Cavusoglu nyilatkozatában ismét azt szorgalmazta, hogy a végrehajtókat ne szaúdi, hanem török bíróság vonja felelősségre, miután a bűntett Törökország területén történt.

A török külügyi tárca vezetője végül azt hangsúlyozta, hogy elő kell kerülniük a valódi felbujtóknak is, azoknak, akik az utasítást adták. Nem szabad ezt az eljárást ilyen módon lezárni – tette hozzá, kiemelve, hogy Ankara továbbra is figyelemmel követi a büntetőpert.

Az összesen 21 gyanúsítottból 11 ellen emeltek vádat eddig, de folytatódik a nyomozás a többiek szerepét illetően. A trónörökös egyik főtanácsadója, Szaúd al-Kahtáni nem hagyhatja el az országot, mert ellene is nyomoznak az ügyben. Kahtáni ugyanis találkozott azokkal, akiknek a feladata lett volna hazaszállítani Hasogdzsit. A szaúdi főügyész szerint a legmagasabb rangú tisztségviselő, aki az újságíró meggyilkolása mögött áll, a szaúdi hírszerzés vezetőjének volt helyettese, Ahmad al-Asszíri, akit már elbocsátottak tisztségéből.

Rijád már számos, egymásnak ellentmondó magyarázatot adott Hasogdzsi eltűnésére, mielőtt szaúdi hatóságok elismerték, hogy az újságíró gyilkosság áldozata lett. Az ügy nemzetközi felháborodást váltott ki, az arab királyságnak szankciókkal kell szembenéznie miatta, és megtépázta az országot de facto vezető Mohammad bin Szalmán trónörökös tekintélyét.

Nem szabad átpolitizálni az ügyet

Nem szabad átpolitizálni Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásának ügyét, amely immár a szaúdi igazságszolgáltatásra tartozik – jelentette ki Ádel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter csütörtökön Rijádban újságírók előtt.

„Az ügy átpolitizálása mindössze további súrlódásokat okozna az iszlám világban, míg a királyság annak egységét akarja” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Mint mondta, továbbra is vannak még megválaszolatlan kérdések a gyilkossági ügyben, de Ankara három alkalommal is elutasította Rijád kérését, hogy szolgáltasson bizonyítékot Hasogdzsi halálának Törökország által felvázolt verziójához. A tárcavezető ugyanakkor elutasította az Ankara által szorgalmazott nemzetközi vizsgálatot.

Kijelentette: Mohammad bin Szalmán szaúdi trónörökösnek egyáltalán semmi köze az újságíró meggyilkolásához.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!