2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Hamarosan vádat emelnek Hasszán F. ellen

Vádemeléssel zárul hamarosan a terorrizmussal gyanúsított Hasszán F. elleni nyomozás. Az Iszlám Állam hóhéraként azonosított szír férfi legalább húsz ember haláláért lehet felelős, 2016-ban lépett Görögország területére, ahol migránskártyát, majd menedékjogot kapott, az uniós tagországok közötti szabad mozgásra jogosító papírokkal.

  • Hamarosan vádat emelnek Hasszán F. ellen

Vádemeléssel zárul hamarosan a szíriai Hasszán F. ellen emberöléssel elkövetett terrorcselekmény és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozás – értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint, bár a férfi tagadja, hogy az Iszlám Állam (ISIS) harcosaként részt vett legalább húsz ember kivégzésében, a rendelkezésre álló bizonyítékok – titkosszolgálati adatok, vallomások, egy videófelvétel stb. – a bűnösségét valószínűsítik.

Mint ismert, F. 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren akadt fenn a biztonsági ellenőrzésen, amikor hamis okirattal igazolta a saját és a vele utazó nő személyazonosságát. A férfit embercsempészés és hamis közokirat felhasználása miatt rövid időn belül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és kiutasította Magyarországról.

A kiutasítás végrehajtása előtt azonban kiderült, hogy Hasszán F. azonos lehet azzal a férfival, aki a belga titkosszolgálat szerint 2016 elején a szíriai Homsz városában társaival terrortámadást követett el. Bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából öltek meg húsz embert, akik megtagadták csatlakozásukat az ISIS-hez. F. a nyomozás adatai szerint emír, tehát egyfajta “szakaszvezető” volt, s így ő adott parancsot a lefejezésekre, de maga is elkövetett gyilkosságokat.

Letartóztatása után Hasszán F. első vallomásai meglehetősen zavarosak voltak. A terrorizmus vádját tagadta, ugyanakkor a görög titkosszolgálat ügynökének mondta magát, amit Athén azóta hivatalosan cáfolt. De nehezen komolyan vehető az az állítása is, ami szerint ő analfabéta, hiszen a tőle lefoglalt mobiltelefonban számos üzenet található.

Mindemellett úgy tűnik, a 2016-os Európába érkezését követen az unió több pontján megfordult, s tagja lett egy embercsempész hálózatnak, az azonban máig tisztázatlan, hogy embercsempészként kiket, milyen céllal és hova juttatott el, vannak-e közöttük terroristák, és amennyiben igen, úgy mire készülhetnek.

Ami bizonyos, hogy a görög Országos Hírszerző Szolgálat (EYP) 2018 augusz­tusától kezdve alaposan és folyamatosan ellenőrizte. Ők azonosították elsőként Hasszán F.-et, miután a belga hírszerzés júliusban felhívta a figyelmet egy Homszból érkezett, akkor még meg nem nevezett szír származású esetleges terrorista kapcsolataira.

Hasszán F. egyébként 2016 folyamán jutott be illegális úton Görögországba, ahol bekerült az Európai Unió és az ENSZ közös migránskártya-programjába, 2017. július 27-én pedig menedékjogot és olyan úti okmányt kapott, amellyel szabadon utazhatott a tagállamok között.

 

(Magyar Nemzet)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!