2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Halálbüntetést követelnek a török katonákra

2017. május 22., hétfő 13:10

Több mint kétszáz volt katona pere kezdődött meg Törökországban. Az egyenruhásokat azzal gyanúsítják, hogy irányították és részt vettek a 2016-os bukott katonai puccskísérletben. A katonákat tüntetők fogadták, és halálbüntetést követeltek rájuk.

Az ellenséggel szemben hirdetett harcot otthon és külföldön is a török elnök. Recep Tayyip Erdogant vasárnap választották meg újra pártelnökké, így hetven éve ő az első olyan államfő, aki egyszerre tölti be a két posztot. Erdogant 1414 képviselő választotta meg Binali Yildirim miniszterelnökkel szemben. Yildirim ugyanakkor 2019-ig miniszterelnök marad.

„Ahelyett, hogy lesütnénk a szemünket, amikor a nép szemébe nézünk, mi inkább keményen fellépünk idehaza és külföldön is a mocskok ellen. Bármi legyen is a sorsunk, mi szembenézünk vele” – nyilatkozta Erdogan.

Erdogan bejelentette: továbbra is életben marad a rendkívüli állapot.

„Az országunkban megpróbálták elpusztítani az államot, 249 hősi halottunk van, és 2193-an sérültek meg. Hogyan is merik azt kérdezni, hogy megszűnik-e a rendkívüli állapot? Nem szűnik meg” – tette hozzá a török elnök.

A 2016-os bukott puccskísérlet miatt perbe fogott török tábornokokat tüntetők fogadták, amikor megérkeztek a bíróságra Ankarában.

„A békéért tüntetünk. Halálbüntetést akarunk a puccsistáknak, nem azt akarjuk látni, hogy ezek a felforgató elemek megússzák” – mondta egyikük, Kerim Surer.

„Azért vagyok itt, hogy kiegyenlítsem a számlát a terroristákkal, azért vagyok itt, hogy megmutassam: a népem, a zászlóm és a vallásom mellett állok. Azért vagyok itt, hogy megmutassam a terroristáknak, hogy összetartunk. Azt akarom, hogy halálbüntetést kapjanak, azt akarom, hogy az árulók meg legyenek büntetve” – mondta Mehmet Yaman, egy másik tiltakozó.

A tavalyi puccskísérlet óta tömegesek az elbocsátások és a letartóztatások Törökországban. A tisztogatások kezdete óta 33 ezer tanár és az oktatási tárca egyéb alkalmazottja, a rendőrök és a belügyminisztérium dolgozói közül 24 ezer ember, nyolcezer katona, 5000 egyetemi oktató és az igazságszolgáltatás több mint 4000 dolgozója veszítette el az állását.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!