2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Külföld

Halálbüntetés helyett 1,5 hónap egy életért

36 év börtönre ítélték Dél-Koreában az áprilisban elsüllyedt komphajó kapitányát. A szerencsétlenségben több mint 300-an haltak meg, többségük iskolás gyerek volt.

Másfél hónap egy emberéletért. Durván számolva ennyit kapott az áprilisban elsüllyedt dél-koreai komphajó kapitánya. A 70-es éveiben járó férfit emberölés, valamint a segítségnyújtás elmulasztása vádjával 36 évre ítélte a bíróság.

– Minden tényezőt számba vettünk, és ezért a kapitányt 36 év börtönre ítéltük, ami a törvény szerint a legmagasabb kiszabható büntetés több bűncselekmény esetén – jelentette ki a bíró.

Az áldozatok hozzátartozói enyhének tartják a börtönbüntetést, és fellebbezésre kérték az ügyészeket, akik az eljárás során halálbüntetést kértek a kapitányra.

– Mind a halálbüntetésért imádkoztunk. Azt akartuk, hogy a legénység tagjai is érezzék azt a fájdalmat, amit a gyerekeink – mondta az egyik áldozat édesanyja.


A komp április 16-én egy üdülőszigetre tartott, fedélzetén 476 emberrel, többségük iskolai kiránduláson részt vevő középiskolás volt. A túlterhelt vízi jármű egy fordulásnál sérült meg, majd süllyedt el. A kapitány és a legénység elsőként menekült el a hajóról, az utasok nagy része azonban a kapitány utasítására a kabinokban maradt, ez okozta a halálukat is. 172-en élték túl a balesetet, a 304 halott és eltűnt között 250 gyerek van. Több holttestet máig sem találtak meg és nem sokkal az ítélet előtt a szöuli kormány bejelentette, hogy az időjárási viszonyok miatt felfüggesztik a több mint 200 napja tartó kutatást.

– Még úgy is, hogy a kutatási műveletet meghosszabbítottuk, már minimális az esély arra, hogy megtaláljuk az eltűnteket. Biztonsági kockázatai is vannak a kutatásnak, a kormány pedig úgy döntött, hogy a búvárokat nem veszélyeztetjük tovább – fogalmazott a tengerészeti miniszter.

A perben egyébként a komp kapitánya mellett a személyzet 13 tagját is elítélték, 5 és 30 év közti börtönbüntetéseket szabtak ki rájuk.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!