2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Rózsa Miklós a filmzenekirály 03:00

Külföld

Haláláig éhségsztrájkolt

Meghalt India egyik vezető környezetvédelmi aktivistája, miközben azért éhségsztrájkolt, hogy a kormány tisztítsa meg az egyik legszennyezettebb indiai folyó, a hinduk által szentként tisztelt Gangesz vizét.

  • Haláláig éhségsztrájkolt

A 86 éves G.D. Agarval, aki a Kaliforniai Egyetemen szerzett környezetmérnöki diplomát, 15 hete koplalt. Azt követelte a kormánytól, hogy hozzon törvényt a Gangesz védelmére, és álljon le a folyóra tervezett, a víz természetes áramlását akadályozó vízerőművek építésével.

Agarval június 22-én kezdte meg az éhségsztrájkot az észak-indiai Haridvárban. Narendra Modi miniszterelnöknek augusztusban írt levelében azzal fenyegetőzött, hogy haláláig éhségsztrájkol, ha a kormány továbbra is tétlen marad a Gangesz védelmében.

Az aktivista a folyó partján fekvő Risikesben halt meg szívleállásban csütörtökön, egy nappal azután, hogy erőszakkal kórházba szállították, mivel már vizet sem volt hajlandó magához venni.

Narendra Modi miniszterelnök 2014-ben egyebek között azzal az ígérettel került hatalomra, hogy megtisztítja a 400 millió ember által használt, de egyre szennyezettebb 2525 kilométeres folyót.

A kormányfő 2015-ben elindított egy agyondicsért ötéves tervet a Gangesz rendbetételére, de környezetvédők szerint a tervből nem lett semmi. Egy tavaly decemberi számvevőszéki vizsgálat is tervezési és gazdálkodási hiányosságokat állapított meg, és azt, hogy három év alatt csak a tervezett összeg egynegyedét költötték el.

Helyi aktivisták szerint Agarval halálával a Gangesz védelméért folytatott harc egyik legjelentősebb alakja távozott.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!