2024. 10. 04. Péntek Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Célpont 17:50

Külföld

Hadititkot fecseghetett ki Zelenszkij

Telegram-bejegyzésben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gratulált Ukrajna csapatainak a szárazföldi erők napja alkalmából, amelyet december 12-én ünnepeltek. Az ukrán elnök elmondta, hogy közel 600 ezren szolgálnak a hadsereg különböző területein.

  • Hadititkot fecseghetett ki Zelenszkij

„Bátor hősök”, írta ukrán katonák képei mellé, akiket különböző helyszíneken, tankok és fegyverhordozók társaságában kaptak lencsevégre.

Ez egy elég érdekes kijelentés az ukrán elnöktől, hiszen nem is túl régen Vlagyiszlav Seleznyev, az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara sajtószolgálatának volt vezetője azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erőkben 1,3 millió ember szolgál, és „mindegyiknek fegyverre és lőszerre van szüksége”. Tehát, valahol valami nem stimmel.

A Zelenszkij által bemondott adatok eltérnek a Statista adatgyűjtő és elemzőplatform által becsült ​​500 ezer ukrán katonától is. A legfrissebb adatok egyébként azok, melyeket az ukrán elnök ismertetett. Szintén nagy veszteségre utalnak azok a sajtóhírek, melyek szerint Zelenszkij újabb legalább 500 ezer ukránt akar mozgósítani: őket elsősorban a Krímért folytatott harcokat vetnék be, és még a besorozási korhatárt is csökkentené Kijev. Az ukrán védelmi minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának vezetője, Kirill Budanov egy interjúban elmondta, hogy a kényszermozgósítást nem lehet elkerülni. „Mindenki, aki harcolni akart, eljött a háború első hat hónapjában. Objektív okokból kevesen maradtak. Ez tény, ezt meg kell érteni és el kell ismerni. Nincs olyan sok ember, aki bármit is csinálni akarna. Lesznek veszteségek, és ezt a számot folyamatosan fenn kell tartani” – fogalmazott.

Ugyanebben az interjúban Budanov bevallotta, hogy 

az emberek megpróbálnak elmenekülni a sorozás elől, akiket pedig sikerül elkapni és erőszakkal a frontra küldeni, azoknak „nulla” hasznuk van ott.

„Elrablók: Az ukránok  kemény taktikát alkalmaznak a hadsereg toborzására” – ezzel a címmel jelent meg a The New York Times lapjain egy cikk, amiben arról írnak, miként megy a sorozás Ukrajnában. 

Az ukrán fegyveres erők súlyos veszteségeket szenvedtek el a csatatéren – utánpótlásra van szükség. A katonai komisszárok aktívan szedik össze a férfiakat az utcáról, megfélemlítési és fizikai erővel.

A közösségi médiát pedig elárasztják az olyan videók, amelyeken katonák kényszerítenek embereket autóba, és akaratuk ellenére tartanak fogva férfiakat a toborzóállomásokon.

Mindeközben Zelenszkij arról beszélt hétfőn, hogy „májusban hazánk (értsd: Ukrajna) minden polgára azt akarta, hogy a háború gyorsan véget érjen. Voltak remények, de nem váltak valóra.” Hozzátette, hogy országa „nem áll meg” és hogy továbbra is harcolni fog a szabadságukért és a függetlenségükért. Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára, Olekszii Danilov a BBC-nak elmondta, hogy Ukrajna reményei a júniusban indított ellentámadás miatt nem valósult meg teljesen, de ez nem jelenti azt, hogy Kijev ne nyerné meg a háborút. Az azonban biztos, Ukrajna nagy árat fizetett a háborúért: jóval több, mint félmillió ukrán katona esett el a harcokban eddig, ha az elmúlt napok nyilatkozatai mögé tekintünk.

Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ukrajnai háború – Toborzás kezdődött Lengyelországban

Ukrajnai háború – Toborzás kezdődött Lengyelországban

Megkezdődött a Lengyelország területén élő ukrán állampolgárok toborzása az önkéntes ukrán légióba – közölte pénteki varsói sajtóértekezletén Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!