2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Fico már a kilencvenes években sem kedvelte a magyarokat

Fico már a kilencvenes években magyarellenes politikusnak számított – olvasható a pozsonyi Új Szó című lapban, melyben arról is írnak, információik szerint Fico fontolgatja, hogy 2014-ben az államfői posztra cseréli a miniszterelnöki hivatalt.

Robert Fico reményteljes kommunista káderként kezdte politikáját, majd egy rövid harmadik utas kitérő után visszatért a szocialista táborba – írja a szerdán kinevezett szlovák kormányfőről a pozsonyi Új Szó. A lap portréjában kiemeli, Fico már a kilencvenes években magyarellenes politikusnak számított, 1998-ban például például azért lobbizott, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) ne legyen tagja a kormánynak.

Az Új Szó befolyásos forrásokból úgy tudja, Fico komolyan mérlegeli, hogy 2014-ben az államfői posztra cseréli a miniszterelnöki hivatalt.

Mint megírtuk, az új összetételű szlovák törvényhozás képviselőinek ünnepélyes fogadalomtételét követően szerda délután a pozsonyi elnöki palotában kinevezte Robert Fico új kabinetjének tagjait a szlovák államfő, Ivan Gašparovič.

Csáky Pál az MNO-nak arról beszélt: nehéz időszak előtt áll Robert Fico, mivel komoly problémák vannak a szlovák gazdaságban. Az MKP politikusa azt is elmondta, hogy ha a Híd deklarálná, hogy magyar párt, akkor el lehetne gondolkozni az esetleges közeledésen. Úgy látja, hamis elvárások, illúziók és egyfajta zavar a fejekben vezetett el ahhoz, hogy több tízezer magyar Fico pártjára voksolt.


Ismert, a március 11-ei előre hozott szlovákiai választásokat elsöprő fölénnyel nyerte a Robert Fico vezette baloldali Irány–Szociáldemokrácia (Smer–SD).

Berényi József, az MKP elnökének véleménye szerint jelentősebb jogbővítés nélkül nem lehet megállítani a szlovákiai magyarság létszámának csökkenését. Öllös László felvidéki politológus pedig úgy véli, Fico magyarságdoktrínája nem változik, tehát az az álláspontja, hogy a szlovákiai magyarság és Magyarország fenyegetést jelent az országra, ezért kell velük küzdeni.

Korábban beszámoltunk arról is, hogy a Robert Fico által kilátásba helyezett gazdaságpolitikai lépések kísértetiesen hasonlítanak a magyarországi nem szokványos intézkedésekhez: megadóztatják a multikat és egy, a csipszadóhoz hasonló adófajta bevezetésén gondolkodnak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!