2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Ferenc pápa is szégyelli az egyház tétlenségét a pedofil bűntények feltárásában

Szíriai menekültekkel is találkozott írországi látogatása kezdetén Ferenc pápa, aki azt is elmondta: szégyelli magát, amiért a katolikus egyház képtelen volt eddig megfelelően kezelni a szexuális zaklatások ügyét. A pápa elítélte az egyházon belül elkövetett szexuális visszaéléseket, a látogatás során pedig a tervek szerint a zaklatások áldozatainak képviselőivel is találkozik. Személyében 40 év után először látogat katolikus egyházfő a szigetországba.

  • Ferenc pápa is szégyelli az egyház tétlenségét a pedofil bűntények feltárásában

40 év után először lépett Írország földjére katolikus egyházfő - annak ellenére, hogy a zöld sziget a világ egyik legvallásosabb, katolikus többségű országának számít. Ferenc pápát először a köztársasági elnök, Michael Higgins fogadta, majd az ország vezető világi és egyházi vezetői. Az Aras an Uachtarain-i rezidencián Ferenc pápa még egy szíriai menekült családdal is találkozott.

Később, Dublinban az ír miniszterelnök fogadta a pápát. Az indiai származású, nyíltan homoszexuális konzervatív kormányfő beszédében az írországi katolikus egyházzal szembeni történelmi sérelmek jóvátételét várta Ferenc pápától.

„A Magdolna-mosodák, az anyaotthonok, az üzemi iskolák, az illegális örökbefogadások és az egyházon belüli zaklatási ügyek mind szégyenfoltok az országunkon, a társadalmunkon és az egyházunkon. A titokba kényszerített, hallgatásra ítélt emberek segítségért kiáltottak, amit nem hallottak meg, és ezek a sebek az óta sem gyógyultak be, és még sok tennivaló van a túlélők és áldozatok kárpótlására” - mondta a miniszterelnök.

Ferenc pápa az egyház szégyenének nevezte az évtizedek alatt történt visszaéléseket.

„Az egyházi személyek - a püspökök, vallási elöljárók, papok és mások,  valamint a hatóságok kudarca, hogy megfelelően kezeljék ezeket a bűnöket, jogosan keltett felháborodást, és maradt a  katolikus közösség fájdalmának és szégyenének forrása. Én is osztozom ebben az érzésben” – jelentette ki a pápa.

Közben Dublinban tüntetésekkel tiltakoztak a pápalátogatás ellen, és követelték, hogy a Vatikán folytasson alapos vizsgálatot az ügyekben.

„Azok nevében vagyunk itt, akik már nem lehetnek köztünk, sokan már nagyon kicsi korban meghaltak. Ez a gyerekekről is szól, ez a szimbolikus üzenetünk - volt például az az eset, amikor 800 holttestet találtak egy gödörbe temetve, és azt apácák tették. Sok gyermeket sosem láttak viszont a keresztény intézményekből, mi ma rájuk is emlékezünk. Lehet, hogy az egyház elfelejtette őket, de mi sosem fogjuk” - mondta egy északír nő, aki fiatalkorában maga is zaklatás áldozata volt.

Ferenc pápa szombaton egy családügyi világkonferencián is felszólal, majd várhatóan találkozik a zaklatási ügyek több áldozatával is. Vasárnap félmillió hívő előtt celebrál szentmisét Dublin egyik legnagyobb parkjában.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!