2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Külföld

Felfüggesztették a kiadatási törvénytervezet vitáját Hongkongban

Carrie Lam hongkongi kormányzó bejelentette szombaton, hogy határozatlan időre felfüggesztették a nagy társadalmi ellenállást kiváltó kiadatási törvénytervezettel kapcsolatos minden munkát.

  • Felfüggesztették a kiadatási törvénytervezet vitáját Hongkongban

A következő lépésekről azután döntenek, hogy konzultáltak a pártokkal.

A kormány nyílt és alázatos lesz ebben, elfogadja a kritikát, és nem akar határidőt szabni a megállapodásnak - tette hozzá. "A hongkongiak békés és nyugodt életet szeretnének, és egy felelős kormánynak a lehető legrövidebb időn belül helyre kell állítania a társadalom nyugalmát" - jelentette ki. Bocsánatot kért azért, amiért - szavai szerint - kormánya nem tudta meggyőzni a közvéleményt a tervezet helyességéről, de közölte, hogy nem vonta vissza az előterjesztést. "Újra megpróbáljuk, amint a körülmények lehetővé teszik" - szögezte le.

A Reuters hírügynökség értékelése szerint ez az egyik legjelentősebb meghátrálás a különleges igazgatású kínai terület törvényalkotási folyamatában azóta, hogy a volt brit gyarmat 1997-ben visszakerült Peking fennhatósága alá.

A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet lehetővé tenné, hogy Hongkong olyan feleknek - köztük Kínának és Tajvannak - adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet miatt heves tüntetések voltak, amelyeken több összecsapás történt a rendőrökkel. Ezekben mintegy 80 ember megsebesült, köztük 22 rendőr.

A törvénytervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélhetne a jog adta lehetőséggel, melyet a politikai menekültek ellen használhatna fel, különösen mivel visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is. A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát.

A törvénytervezet ellen már több alkalommal tüntettek Hongkongban. Az eddigi legnagyobb tüntetés múlt vasárnap volt, ezen egyes becslések szerint több mint egymillióan vettek részt. Ez volt a legnagyobb megmozdulás a városban azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státust élvező Hongkong az "egy ország, két rendszer" elv alapján 1997 óta autonómiát élvez. Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, és igyekszik növelni befolyását.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!