2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Ez lehet Trump Watergate-je

2017. február 15., szerda 09:57, frissítve: szerda 10:41

A Watergate-ügyhöz hasonlította Donald Trump lemondott nemzetbiztonsági tanácsadójának ügyét a 80-as, 90-es évek amerikai sztárriportere. A korábbi republikánus elnökjelölt szerint a botrány azt jelezheti, hogy gondok vannak az új kormány működésével. Michael Flynn korábban az elnöki hivatalnak és a sajtónak is azt hazudta, hogy nem tárgyalt az orosz nagykövettel a Moszkva elleni szankciókról, de azóta kiderült, hogy ez nem igaz.

„A Watergate volt életem legnagyobb politikai botránya, talán mostanáig” – ezt Dan Rather, a nyolcvanas, kilencvenes évek egy legismertebb amerikai tévés újságírója írta az egyik közösségi oldalon Michael Flynn ügyéről. Az elnöki tanácsadó kinevezése előtt, de már tanácsadóként találkozott az orosz nagykövettel. Ez önmagában is törvénytelen, de Flynn ráadásul le is tagadta az egészet. Csak azután adta be a felmondását, hogy az NSA egyik vezetője nyílt titoknak nevezte, hogy lehallgatják az orosz nagykövet telefonját, tehát mindenről tudnak.

A demokraták szerint Flynn-nek nem szabadna annyival megúsznia, hogy elveszíti hivatalát. Ugyanakkor kérdéseket vet fel, hogy az elnök mennyit tudott tanácsadója orosz kapcsolatairól. „Miért ülhetett Flynn a legtitkosabb megbeszéléseken két nappal ezelőttig? Hölgyeim és uraim, valami nem stimmel ezzel a képpel. A Fehér Házban ki döntött úgy, hogy nem kell semmit sem tenni három hétig, miközben Flynn egyik megbeszélésről a másikra ment? Az elnök döntött úgy, hogy várni kell? A tanács döntött így? Valami itt nincs rendben” – nyilatkozta Elijah Cummings demokrata képviselő.

A korábbi amerikai republikánus elnökjelölt és arizonai szenátor, John McCain úgy véli, hogy Flynn esete is azt mutatja, nem működik jól a Trump-kormányzat. „Úgy vélem, jelentős működési zavar van a Trump-kormányzat nemzetbiztonsági apparátusában. Amikor ezt látjuk, akkor nem derül ki, hogy ki a vezető. A Flynn-helyzet, az egész atmoszféra működési zavar a Trump-adminisztrációban” – jelentette ki.

Az oroszok sajnálják a váltást. „Flynn maga is elismerte, hogy az elnököt nem tájékoztatta teljeskörűen az oroszországi kapcsolatairól. De ezt már korábban meg kellett volna tennie. Az, hogy ezek után alkalmatlannak nyilvánították a munkájára, politikai motivációra utal” – véli Leonid Slutsky, az orosz parlament külügyi bizottságának a tagja.

Trump kormányzatának az összeállítása jelenleg is tart, a 22 kulcspozícióból 11 ember kinevezését erősítette meg a szenátus, a többi posztra még zajlik a meghallgatás.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!