2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Európa választ

Vasárnap Magyarországgal együtt 21 tagállam tartja az európai parlamenti választásokat. Az Európai Unió polgárai 2019-ben kilencedik alkalommal dönthetnek arról, hogy a következő öt évben kik képviseljék őket Strasbourgban. Az első összeurópai eredményt várhatóan 23 óra után hozzák nyilvánosságra, mivel Olaszországban este 11 óráig lehet szavazni.

  • Európa választ

Franciaországban kora reggel megkezdődött a voksolás. A Le Figaro szerint Emmanuel Macron és pártja számára ez egy óriási teszt lesz, hiszen 2017 óta ez az elő alkalom, hogy a lakosság kifejtheti véleményét az elnökről. Az előzetes felmérések szerint a mai szavazáson Marie Le Pen nemzeti jobboldali pártja végezhet az első helyen.

,,A párt listák nagy száma miatt a dolgunk most kicsit nehezebb, mint általában. Kicsit tovább tartott a szavazóhelyiségek felállítása és valószínűleg a szavazatok számlálása is több időt vesz majd igénybe. Most 10 helyett, 34 listánk van.'' - mondta a francia választási bizottság ellenőre.

Sokan fontosnak tartják a voksolást, hiszen ez az egyetlen esély, hogy beleszóljanak Európa alakításába.

,,Nagyon fontosnak tartom, az elnöki és tartományi választásokhoz hasonlóan. Hiszen megadhatjuk az irányt, hogy Franciaország merre tartson a jövőben.'' - fogalmazott egy nő.

Olaszországban az euroszkeptikus pártok előretörése várható, amely a tagállamok politikai hatalmi egyensúlyának eltolódását eredményezheti. A dél-európai országban az európai parlamenti választásokkal együtt polgármester-választást is tartanak a települések többségében, valamint Piemontban regionális választást rendeznek.
Nagy-Britannia, Hollandia, Írország, Lettország, Málta, valamint a szomszédos Szlovákia és Csehország már befejezte a voksolást.
A Magyarországról, Bulgáriából és Horvátországból elérhető exit poll adatokat este 7 órától adják közre.

Nyolctól pedig Franciaország, Dánia és Spanyolország előrejelzéseit, majd később a többi tagállam országos mandátumbecslését. Negyed 9-től ezek alapján becsléseket közölnek az új EP mandátumeloszlásáról.
Az első ideiglenes összeurópai eredményt várhatóan 23:15-kor adják ki. A késői időpontnak az az oka, hogy Olaszországban este 11-ig lehet voksolni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!