2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Erről tárgyalt Ferenc pápa és Kirill pátriárka

2016. február 13., szombat 18:30, frissítve: szombat 18:51

Meg kell őrizni a keresztény Európát – erről tárgyalt Ferenc pápa és Kirill pátriárka a havannai repülőtéren. A katolikus és az ortodox egyházfő egyetértett abban, hogy segíteni kell a szegényeket és a rászorulókat, de az európai integráció alapjának a kereszténységet tartják a migránsok esetében is.

A havannai repülőtér diplomáciai várójában találkozott Ferenc pápa és Kirill pátriárka. A 962 évvel ezelőtti egyházszakadás óta ez volt az első ilyen találkozó. Közös nyilatkozatukból kiderült: az európai kereszténységet féltik, ezért is találkoztak. Szerintük olyan integrációs programra van szükség, amelynek az alapja az, hogy Európa keresztény, és az is marad.

„Testvérként beszéltünk egymással” – kezdte spanyolul a katolikus egyházfő, és azt mondta: egyetértettek abban, hogy az egység előreviszi az egyházat, ezért folytatják a hasonló egyeztetéseket. Egyes hírek szerint például olyan témákról folyhatnak tárgyalások, mint hogy a két egyház egyszerre ünnepelje a húsvétot.

Olyan dolgokról tárgyaltak még, mint hogy a fogyasztói társadalom túlságosan kihasználja a Föld erőforrásait. Egyetértettek abban is, hogy egy házasságot csak egy férfi és egy nő között tartanak elfogadhatónak.

„Két órán keresztül tárgyaltunk nyíltan, őszintén egymással” – kezdte az ortodox vezető, aki elmondta: fontos az együttműködés Ukrajnában is, ahol az orosz–ukrán háború ortodox–katolikus vallási szembenállást is jelentett, ezért a mostani nyilatkozat az ukrajnai egyházakat is felszólítja a békülésre.

A történelmi találkozó után Ferenc pápa Mexikóban, Kirill pátriárka Kubában és Brazíliában folytatja latin-amerikai útját.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!