2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Erdogannal tárgyalt Orbán Viktor kétoldalú és nemzetközi ügyekről

Kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel hétfőn Bakuban, ahová mindketten a Türk Tanács soron következő ülésére érkeztek.

  •  Erdogannal tárgyalt Orbán Viktor kétoldalú és nemzetközi ügyekről

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár a találkozó után az MTI-nek kifejtette: a török elnök köszönetet mondott azért, hogy Budapesten a közelmúltban megnyitották a Türk Tanács első európai irodáját.

A kétoldalú kapcsolatok további fejlesztéséről is tárgyaltak, Orbán Viktor pedig azt mondta, nagy várakozással tekint a magyar-török kormányzati csúcstalálkozóra, amelyet november 7-én tartanak Budapesten.

Recep Tayyip Erdogan továbbá megköszönte Magyarország kiállását Törökország mellett a nemzetközi színtéren - közölte Havasi Bertalan.

Végül a török elnök legutóbbi budapesti látogatását felidézve megállapították: a felújított és akkor átadott Gül Baba türbéje a török és a magyar polgárok szemében egyaránt közkedvelt helyszín lett a magyar fővárosban - tájékoztatott a helyettes államtitkár.

Kapcsolódó:

Orbán Viktor: További lehetőségek vannak a magyar-azeri gazdasági együttműködésben

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!