2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Több emberéletet követelt az ítéletidő Nyugat-Európában

Hír TV

2018. január 18., csütörtök 22:15, frissítve: csütörtök 22:16

Három ember halt meg Hollandiában, ahol az erős szélvihar fákat tépett ki és teherautókat sodort le az útról. Több száz repülőjáratot kellett törölni, a vonatokat leállították. Az amszterdami repülőtéren átmenetileg felfüggesztették a működést a 140 kilométer per órás szél miatt, ami a terminál tetejében is károkat okozott.

Németországban is viharos időjárással küzdenek. A kölni vasútállomáson tábla jelzi, hogy a közlekedést átmenetileg leállították. 

A Deutsche Bahn vasúttársaság az ország egész területén felfüggesztette a távolsági járatok indítását. „Biztonsági szempontból ez volt a jó megoldás. Fennáll annak a veszélye, hogy kidőlő fák ráesnek a felső vezetékekre és az a veszély is fennáll, hogy a fák a sínekre dőlnek. Van tapasztalatunk az extrém időjárási körülményekkel és azzal, hogy ilyenkor jobb a vonatokat az állomásokon belül tartani, ahol jobban az utasok rendelkezésére tudnak állni, mint az állomások között” – közölte Achim Strauss, a társaság szóvivője.

A németországi szélviharban többen megsérültek már, és a hatóságok egy halálos áldozatról is beszámoltak.

Az ENSZ közben nyilvánosságra hozta jelentését a klímaváltozásról. Eszerint a 2017-es év a második legmelegebb volt a 2016-os után a történelemben és, ha nincs az úgynevezett El Nino hatás, ami felmelegítette az óceánt akkor a 2017-es esztendő nyert volna.

„2017-ben a hőmérséklet 1,1 Celsius-fokkal volt magasabb, mint az iparosodás előtti időben. Ha ezt össze akarjuk hasonlítani a legmelegebb évvel, vagyis a tavalyival, ami 1,2 Celsius volt az iparosodási előtt időkhöz képest, akkor az látszik, hogy mindössze 0,1 Celsius a különbség a rekordtól” – nyilatkozta Omar Baddour, a Meteorológiai Világszervezet kutatója.

Az elmúlt évek extrém időjárására jellemző volt a karibi-térséget és az Egyesült Államokat sújtó gyakori hurrikán és az az északi sarki jegesedés további csökkenése is.

„Persze a legmelegebb és a második legmelegebb besorolás nem nagy ügy, a trend a fontos. A folyamatot kell nézni és a következményeit, ahol figyelembe kell venni más dolgokat is, például a tengeri jegesedést. Azt látjuk, hogy 2017-ben az éves tengeri jégkiterjedés a történelem összes adatához képest a második legkisebb volt és most is folyamatos csökkenést mutat, ami figyelmeztető jelzés” – tette hozzá a kutató.

A 2017-es átlag talajmenti hőmérséklet 1,1 Celsius fokkal melegebb volt, mint az iparosodás előtti időben és mindössze 0,3 Celsiusra van párizsi klímaegyezményben megállapított 1,5 Celsius-fokos középhőmérséklet változástól. Az éghajlatkutatók többségének véleménye szerint ez az a szint, ami alatt még biztonságosan kezelhetőek a globális éghajlatváltozás negatív hatásai. A Meteorológiai Világszervezet úgy látja, hogy a jelenlegi folyamatok mellett a 1,5 Celsius-fokos növekedési szintet 2050-re, a 2 fokos növekedést pedig 2060-2070 környékén éri el a Föld.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!