2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Egyre súlyosabb a helyzet

2016. május 6., péntek 20:49

Egyre súlyosabb a helyzet Kanadában, ahol 3 nap alatt a tízszeresére nőtt az erdőtűz területe: már 850 négyzetkilométeren pusztítanak a lángok. 88 ezer embert, köztük több magyart kellett kitelepíteni. A tűz egy olyan tábort is körülzárt, ahová korábban a kimenekített családokat költöztették. A tűzveszély miatt a környéken határozatlan időre leállították az olajkitermelést is, ami miatt az olaj világpiaci ára is emelkedni kezdett.

Kanadában 88 ezer ember menekült el az olajváros, Fort McMurray környékén dúló erdőtüzek elől, a délebbre lévő Edmontonba és az 1988-as téli olimpiai játékokról ismert Calgaryba. „Amit most tehetünk, hogy a városokra fókuszálunk, a városi lakosság biztonságára” – mondta Alberta tartomány miniszterelnöke, Rachel Notley.

Magyarok is vannak azok között, akiknek el kellett hagyniuk otthonaikat, ők a félmillió lakosú Edmontonban találtak menedéket, ahol körülbelül tízezer magyar él. „Tíz családról tudunk, akik Fort McMurray környékén éltek… egyelőre mindannyian biztonságban vannak, itt vannak lent, Endmontonban, ami 430 kilométer Fort McMurraytől délre. A tíz családból kettőnek biztosan porrá égett a háza…, van, aki farmon van kint, barátoknál, van, aki itt, a városban” – fogalmazott Szenthe Anna, a Diaszpóra Tanács kanadai társelnöke.

Az albertai kormány szükségállapotot hirdetett a természeti csapás miatt. A tűz oltásában több mint ezer tűzoltó, 145 helikopter és 22 tűzoltó repülőgép vesz részt 49 különböző helyszínen, ahol ég az erdő. A tűz okát egyelőre nem tudják, de mindenképpen közrejátszhat a szárazság, Kanada középső részén ugyanis olyan meleg volt a tűz kitörésekor, mint a Karib-tenger térségében. „Május első pár napjában harminc pár fokok voltak. Ez rekord. Én itt vagyok 37 éve most már, és emlékszem olyan májusra, amikor még térdig érő hóban mászkáltunk. Ez itt nem jellemző egyáltalán” – tette hozzá Szenthe Anna.

Az olajár csökkenése miatt a térségben sokan maradtak munka nélkül. A helyiek szerint a liberális vezetésű szövetségi kormány nem támogatta az évtizedekig konzervatív irányítás alatt álló olajvárost, ezért nem zárható ki, hogy ennek köze lehet a tűz keletkezéséhez.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!