2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Külföld

„Egész Észak-Korea egyetlen nagy börtön”

  • „Egész Észak-Korea egyetlen nagy börtön”

Az emberi jogok helyzete Észak-Koreában továbbra is szörnyű, annak ellenére, hogy az ország vezetői már több mint egy éve elkezdtek nyitni a nemzetközi közösség felé, és ígéretet tettek arra, hogy gazdasági reformokat hajtanak végre – jelentette ki pénteki szöuli sajtótájékoztatóján Tomas Quintana, aki az ENSZ különleges jelentéstevője az emberi jogok észak-koreai érvényesülésével kapcsolatban.

Miután a phenjani kormány nem teszi lehetővé, hogy Quintana belépjen az országba, a jelentéstevő csak Dél-Koreában próbálhat meg információhoz jutni az északi állapotokról. A héten Délen járt, és – a részben az ott szerzett értesülései alapján készülő jelentést – márciusban fogja benyújtani az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (HRC).

Quintana szerint noha Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ígéretet tett arra, hogy a gazdaság fejlesztése révén javítani fognak a lakosság életkörülményein, információi alapján a legtöbb észak-koreai életkörülményei nem lettek jobbak. „A világ számos pozitív fejleménynek tanúja lehetett tavaly, annál sajnálatosabb azonban, hogy az emberi jogok helyzete változatlan, vagyis nagyon súlyos. A gazdasági és a szociális jogok területén – amelybe beletartozik az egészségügy, a lakhatás, az oktatás, a társadalombiztosítás, a foglalkoztatás, az élelmiszer- és ivóvízellátás, a szennyvíztisztítás – a lakosság nagy része jogfosztott” – jelentette ki Quintana.

Észak-Korea mindig tagadta, hogy az országban sérülnének az emberi jogok, és azt állítja, hogy a kérdést a nemzetközi közösség csak ürügyül használja fel elszigetelésére. Ilyen lépésnek tekinti Phenjan például azt, hogy az amerikai kormány decemberben újabb szankciókat vezetett be ellene, nevezetesen további három észak-koreai tisztségviselővel szemben vezetett be büntetőintézkedéseket súlyos jogsértésekért és cenzúrázásért. Phenjan emiatt figyelmeztette Washingtont, hogy ha nem hagy fel ezzel a politikával, akkor fontolóra veszi, hogy folytassa atomfegyverprogramját.

Quintana megjegyezte: nincs konkrét információja arról, hogy a nemzetközi szankciók mennyire sújtják az észak-koreai lakosságot, mindenesetre az ország gazdaságát igen, és így közvetve valószínűleg hatással vannak a hétköznapi emberekre.

A jelentéstevő szerint továbbra is működnek az internálótáborok, mert – mint egy meg nem nevezett forrása mondta – „az egész ország egy börtön”. Olyan észak-koreaiak, akik nemrég szöktek el az országból, elmondták, hogy kiterjedt a hátrányos megkülönböztetés, az emberek agyondolgoztatása és a korrupció. Azokkal, akik Kínába szöktek, és a kínai hatóságok visszatoloncolták őket hazájukba, nagyon rosszul bánnak, gyakran megkínozzák őket – mondta a jelentéstevő, idézve forrásait.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!