2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Külföld

Durva és személyeskedő vita bontakozott ki Trump és Pelosi között

Durva és személyeskedő vita bontakozott ki Donald Trump amerikai elnök és Nancy Pelosi képviselőházi elnök között a Fehér Házban a szíriai helyzetnek, illetve az amerikai csapatkivonásnak szentelt szerdai tanácskozás közben és utána. Az elnök sértegette, harmadrendű politikusnak, betegnek nevezte a demokrata párti házelnököt, aki azt mondta Trumpról, hogy "bekattant".

  • Durva és személyeskedő vita bontakozott ki Trump és Pelosi között

A Fehér Ház azután hívta találkozóra a törvényhozókat, hogy a kongresszus szerdán elsöprő többséggel elfogadott, kétpárti határozatban ítélte el Donald Trump döntését az amerikai csapatok északkelet-szíriai kivonásából. A republikánus és demokrata párti képviselők között szokatlan egyetértés mutatkozott az amerikai elnök döntésének elítélésben, a republikánusok is "katasztrofálisnak" és "végzetesnek" nevezték a csapatkivonást.

Nancy Pelosi idő előtt, sietve és feldúltan távozott a Fehér Házban tartott megbeszélésről. Azt mondta újságíróknak, hogy Trump "bekattant", képtelen volt megérteni a tényleges szíriai helyzetet, és őt "harmadrangú" politikusnak nevezte. Chuck Schumer, a demokrata párti szenátusi kisebbségének vezetője is megerősítette azt, hogy Trump sértegette Pelosit, aki viszont higgadtan fogadta a szidalmazást.

"Nem egy párbeszéd volt, hanem valamifajta pocskondiázás" - mondta Schumer.

Stephanie Grisham fehér házi szóvivő ugyanakkor azt mondta, hogy Trump kimért és határozott volt, de Pelosinak esze ágában sem volt meghallgatni őt.

Értesülések szerint a heves vita azután bontakozott ki, hogy Pelosi közölte Trumppal: Oroszország mindig is meg akarta vetni a lábát a Közel-Keleten, és az amerikai csapatkivonásnak köszönhetően ezt most meg is tette. "Magánál minden út Putyinhoz vezet" - mondta Pelosi az elnöknek.

Nem sokkal a találkozó után Donald Trump a Twitter-üzenetében azt írta, hogy nem ő, hanem Pelosi vesztette el önuralmát. Egy fényképet tett közzé a vitáról, amelyen Pelosi az ovális asztalnál állva indulatosan magyaráz, nekiszegezve a mutatóujját. "Az ideges Nancy zavarodott bekattanása!" - írta a kép alá Trump.

Az elnök egy másik Twitter-üzenetben ezt megtoldotta azzal, hogy a képviselőház elnöke gyógykezelésre szorul.

"Nancy Pelosinak sürgős segítségre van szüksége. Vagy valami nincs rendjén nála az emeleten (a fejében), vagy egyszerűen nem szereti a mi nagyszerű országunkat. Teljesen bekattant a Fehér Házban. Nagyon szomorú ezt látni. Imádkozzanak érte, ő nagyon beteg ember" - így az amerikai elnök.

MTI

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!