Családi biznisz a Trump-kabinetben

SZA, 2017. január 10., kedd 18:14
Saját vejét nevezte ki a Fehér Ház vezető tanácsadójává Donald Trump megválasztott amerikai elnök. Az ingatlanokkal foglalkozó Jared Kushner Trump idősebbik lányának, Ivankának a férje, és már a kampányban is az egyik legbefolyásosabb háttérembernek számított. A Trump-kabinet több tisztségviselőjét is bírálták Washingtonban.

Jared Kushner hamarosan főtanácsadóként lehet része Trump legbelső körének, feltéve, ha ennek nincs jogi akadálya. Több szakértő is jelezte, hogy megsértené a nepotizmusellenes törvényt lánya férjének kinevezése.

„Van egy nagy különbség 2009 és a mostani helyzet között. Obama elnök jelöltjei még az akkori republikánus vezetésnek is megfeleltek. Trumppal nem ez a helyzet” – véli Chuck Schumer demokrata szenátor.

Trump kiválasztott kabinettagjait is heves kritika éri. Igazságügyi miniszternek Jeff Sessions republikánus szenátort választotta, aki korábban rasszista kijelentéseket tett. Külügyminiszter-jelöltjét, Rex Tillersont pedig még a republikánus párt is támadja, mert sokak szerint túl közel áll Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz.

„A külügyminiszter-jelölt sok Oroszországgal kapcsolatos kérdést fog kapni, mert Trump némileg szélsőséges véleményt képvisel ezen a téren” – mondta a szenátus külügyi bizottságának republikánus elnöke, Bob Corker.

A Trump-kabinet tagjainak jelölését a szenátusnak kell jóváhagynia, ahol a megválasztott elnök pártja, a republikánusok vannak többségben.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés