2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Ceremóniával fogadták Putyint

Belgrádban tárgyalt Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök nagy népszerűségnek örvend a balkáni államban, így látogatása kedvez a szerb elnöknek, aki ellen hetek óta tüntetések folynak. A két fél több mint húsz kétoldalú megállapodást írt alá a találkozó során.

  • Ceremóniával fogadták Putyint

Ünnepi ceremóniával fogadták az orosz elnököt Belgrádban. Az egy napos látogatás kezdetén Vlagyimir Putyin Alekszandar Vuciccsal együtt koszorút helyezett el a Vörös Hadsereg tagjainak emlékhelyénél, majd a Szerbia Palotában tárgyalt négyszemközt a szerb elnökkel. A két fél több mint húsz megállapodást írt alá, amelyek főként az energiaügy, az infrastruktúra, a mezőgazdaság, az oktatás és a kultúra területeit érintik.

A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Vucic köszönetét fejezte ki, amiért Moszkva 2015-ben megvétózta az ENSZ-ben azt a brit javaslatot, hogy a szerb népet népirtókként bélyegezzék meg a volt Jugoszlávia területén elkövetett vérengzésért.

„Vlagyimir Putyin fontos vezetője Oroszországnak. Felemelte országát és megvédte a méltóságát. De a szerb emberek fontos érdekeit is megvédte. A szerb nemzet soha nem fogja elfelejteni, amit 2015-ben tett értünk, amikor az ENSZ-ben megvétózta a brit javaslatot” – mondta Alekszandar Vucic, szerb elnöke.

Hálája jeléül a Vucic egy juhászkutyát ajándékozott az orosz államfőnek, aki Alekszandr Nyevszkij-érdemrenddel tüntette ki a szerb elnököt. Putyin beszédében kitért arra, hogy Koszovó az elmúlt időszakban több provokatív lépést is tett a szerb állam irányába. Az albánok lakta állam 2008-ban, egyoldalúan kikiáltott függetlenségét többek között Moszkva sem ismeri el. Az orosz elnök viszont leszögezte, amellett áll ki, hogy Pristina és Belgrád között egy mindenki számára elfogadható kompromisszum szülessen.

„Sajnos a koszovói hatóságok a közelmúltban provokatív lépések sorozatával súlyosbították a helyzetet. Emlékszem, hogy december 14-én egy úgynevezett koszovói hadsereget állítottak fel, ami kétségkívül megsérti azt az ENSZ-határozatot, amely szerint Koszovó területén kizárólag nemzetközi haderő tartózkodhat. Oroszország osztja a szerbek aggodalmát és egyet ért azzal, hogy a koszovói hatóságok egy újabb, hasonlóan felelőtlen tette a Balkán destabilizációjához vezethet” – mondta Putyin.

Az orosz elnök hozzátette, Oroszország és Szerbia között egyre szerteágazóbb az együttműködés. A találkozón a Török Áramlat gázvezeték témája is felmerült, Moszkva tárgyalásokat folytat arról, hogy Bulgárián és Szerbián keresztül juttassa Nyugat-Európába földgázt.

Népszerűsége ellenére nem mindenki fogadta kitörő örömmel az orosz államfőt. Vajdaság területén több helyen is „Putyin menj haza” feliratú plakátok jelentek meg.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!