2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Külföld

CDU-s politikus: Az EP döntésének „pusztító” hatása lesz

Története egyik legnagyobb hibáját követte el az Európai Parlament „Magyarország megbüntetésével” - jelentette ki a Sargentini-jelentés elfogadásáról Arnold Vaatz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának helyettes vezetője szerdán Berlinben.

  • CDU-s politikus: Az EP döntésének „pusztító” hatása lesz

A magyar közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy nagyon sajnálja az EP döntését, és azt is, hogy számos párttársa részt vett a "Magyarország elleni büntető akcióban".

Az EP döntésének "pusztító" hatása lesz, mert "a kelet-európai országok az eddiginél is komolyabban elgondolkodnak azon, hogy miként fordulhatnak el Európától nagyobb anyagi veszteség nélkül" - mondta Arnold Vaatz.

A Sargentini-jelentésben a magyar sajtó helyzetéről tett megállapításokat bírálva hozzátette: a jelentés nyugat-európai készítői abból indulnak ki, hogy Nyugat-Európában természetes adottság a sajtó teljes szabadsága, holott a német média működését tekintve kérdés, hogy ez valóban így van-e.

Kiemelte: számos felmérés bizonyítja, hogy Németországban az újságírók nagyjából 80 százaléka baloldali pártok híve.

Mint mondta, a jelentést összeállító nyugati politikusok nem élték meg az 1989-90 előtti, pártállami sajtóirányítás rendszerét, amelyben minden egyes szóról a pártközpont döntötte el, hogy bekerülhet-e az újságokba.

A jelenkori magyar sajtóviszonyokat ehhez a rendszerhez hasonlítani annyira súlyos melléfogás, hogy hatására "a nullához közelít" majd a kelet-európai társadalmak hite abban, hogy az EU fel tudja fogni a valóságot és meg tudja érteni a társadalmi folyamatokat.

A CDU/CSU frakcióvezető-helyettese előítéletekkel és ideológiai elfogultságokkal terhelt, professzionális elemzést nélkülöző dokumentumnak nevezte a Sargentini-jelentést.

Kiemelte, hogy a jelentés és a róla folytatott vita elfogadhatatlan minősége a nyugat-európai politikusok "lelkiállapotának" is tulajdonítható. Nyugat-Európa ugyanis semmit sem tett a kelet-európai országok társadalmai által 1989-90-ben kivívott átalakulásért, a térség népei saját erejükből szerezték vissza szabadságukat, ami az utóbbi évszázadok egyik legnagyszerűbb történelmi fordulata volt. Európa nyugati része ebből kimaradt, ami sérti az ottani politikusok hiúságát - fejtette ki Arnold Vaatz.

Hozzátette: megértést kér Magyarországtól a nyugat-európai társadalmak "irigysége és kisebbrendűségi érzései" iránt, amelyek jellemző megnyilvánulása a Sargentini-jelentés.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Orbán Viktor miniszterelnök felszólalt volna egy konferencián Brüsszelben, de a baloldali polgármester és a szélsőbaloldali, erőszakos, anarchista Antifa fenyegetése, nyomása miatt az első két helyszín lemondta a rendezvényt - közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a közösségi oldalán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!