2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Globál 04:20

Cameron komolyan megkérné a segély árát

2016. január 29., péntek 21:30, frissítve: péntek 21:33

A lengyel kormány ellenzi, hogy Nagy-Britanniában korlátoznák az állami segélyek kifizetését a bevándorlóknak. A brit kormány terve szerint az első négy évben semmilyen segély nem járna a kelet-európai munkavállalóknak, és később is csak a munkaviszony alapján fizetnének. A lengyel külügyminiszter szerint ez az uniós állampolgárok hátrányos megkülönböztetése lenne, ezért a varsói vezetés elutasítja a brit tervet. Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy a magyar kormány mindenképp a lengyel álláspontot támogatja majd a britekkel folytatott vitában.

Migránsokat mentettek ki a tengerből az olasz parti őrség tagjai. 1271 embert vittek partra csütörtökön, aztán pénteken is több százat. Hasonló jelenetek rendszeresek a török–görög partok között is. Itt csütörtökön több mint 50 halott volt.

A legaggasztóbb mértékben az Égei tengeren nő a halottak száma. Két hete 50-en haltak meg, ezen a héten már több mint 200-an. Az embercsempészek most már mindenféle hajót bevetnek, a legalkalmatlanabbakat is. „Pánikolnak, hogy változni fog az európai szabályozás és még az előtt megpróbálnak minél több embert áthozni Európába” – írta le a helyzetet egy szakértő.

Idén eddig 50 ezren érkeztek Európába. A soros holland elnökség a nyárig 250 ezer embert telepítene át török táborokból az unióba, hogy az embercsempészeknek ne maradjon munkájuk. A Szlovéniában tárgyaló szlovák külügyminiszter ezt abszurdnak nevezte.

„Egyetértettünk, hogy elutasítjuk a kvótarendszert és a migránsok áttelepítését. Értelmű, hogy ez a rendszer megbukott, migránsok utaztatása helyett a határvédelemre, a Frontex, az Europol megerősítésére kellene koncentrálni” – mondta a szlovák külügyminiszter, Miroslav Lajcák.

A többi között a menekültválságról tárgyalt a brit miniszterelnök is az európai bizottság elnökével. A britek 20 ezer menekültet vennének át török táborokból. Az áttelepítés rendszerét áprilisig akarják kidolgozni, addig a britek a saját kilépési népszavazásukról se döntenek. David Cameron szerint egyébként is sok még a vitájuk a kelet-európai tagállamokkal, ahonnan a legtöbb gazdasági bevándorló érkezik Nagy-Britanniába.

„Jelenleg akárki bejöhet Nagy-Britanniába, azonnal hozzáfér az állami segélyrendszerhez, én pedig a brit emberekkel együtt azt szeretném, hogy aki kívülről érkezik, akármilyen jogcímen, az előbb fizesse meg a szolgáltatás díját” – jelentette ki David Cameron brit miniszterelnök.

A lengyel külügyminiszter nem támogatja a brit terveket. London a migránsoknak – köztük a kelet európai munkavállalóknak is – négy évig semmilyen támogatást sem adna, és később is csökkentené a segélyt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!