2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Külföld

Brit veteránok emlékeztek a normandiai partraszállásra

Európa szerte megemlékezéseket tartanak a Normandiai partraszállás évfordulóján. A második világháborúban harcoló brit ejtőernyősök közül többen még ma is élnek. 75 évvel az esemény után most megismételték történelmi ugrásukat.

  • Brit veteránok emlékeztek a normandiai partraszállásra

Két II. világháborús veterán 75 évvel a normandiai partraszállás után vállalkozott ejtőernyős ugrásra, pontosan ugyanazon a helyen, ahol 1944-ben tették Európa felszabadításáért a német hadsereggel szembeszállva.

A brit Jock Hutton a partraszállás 65. és 70. évfordulója alkalmából már véghezvitt hasonló mutatványt. Elmondása szerint mindegyiket nagyon élvezte.

A II. világháborúban harcoló katona, Harry Reed, aki szintén túl van 90. életévén, korábban gyakorló ugrásokat végzett, amellyel pénzt gyűjtött az Üdvhadsereg számára. Az újságíróknak elmondta hogy mindannyian kötelességüknek érezték a háborúban való részvételt.

 

A hadműveletekben mintegy 156 ezer katona vett részt, közülük 4400-an meghaltak a harcok során. Az ejtőernyősök akkor is, mint most is,a Douglas C-47-es típusú repülőgépből ugrottak. A megemlékezésre összegyűjtötték a legtöbb, máig fellelhető szállítógépeket, amelyek szintén ugyanazon az útvonalon repültek, mint 75 évvel ezelőtt.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!