2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Behozhatatlannak tűnik Hillary Clinton előnye

2016. június 7., kedd 12:30, frissítve: kedd 12:52

Hillary Clinton megszerezte a szükséges számú támogatót ahhoz, hogy a demokraták elnökjelöltje lehessen, közölte az AP hírügynökség saját számításai alapján. A másik demokrata elnökjelölt-aspiráns, Bernie Sanders kampánystábja viszont úgy véli, hogy még nem lefutott a verseny. Kedden hat szövetségi államban, köztük Kaliforniában tartanak előválasztásokat.

„Hölgyeim és uraim! Kérem, köszöntsék az Egyesült Államok következő elnökét, Hillary Clintont!” – Így konferálták fel a demokraták elnökjelölt-aspiránsát egy kaliforniai kampányrendezvényen.  

A volt külügyminiszter a napokban egy lépéssel közelebb került ehhez a célhoz: több hónapos küzdelem után behozhatatlannak tűnő előnyt szerzett a demokrata-elnökjelöltségi versenyben Bernie Sandersszel szemben. Az AP hírügynökség számításai szerint Clinton a vasárnapi Puerto Ricó-i előválasztáson aratott győzelmével, valamint az őt támogató szuperdelegátusok számának megugrásával elérte a 2383 delegátusi támogatást. Ennyi kell ahhoz, hogy őt válasszák elnökjelöltté a  demokraták júliusi konvencióján, azaz ő legyen az Egyesült Államok első női elnökjelöltje.

Clinton egyelőre még nem ünnepel, hanem az újabb szuperkeddre készül: most egyszerre hat szövetségi államban, köztük a kiemelten fontos Kaliforniában tartanak előválasztásokat a demokratáknál.„A hírek szerint nagyon közel vagyunk egy történelmi, példa nélküli pillanathoz. De még sokat kell dolgoznunk, ugye? Kedden hat választásunk lesz, és keményen harcolunk majd minden egyes szavazatért, különösen itt, Kaliforniában” – közölte Hillary Clinton.

Bernie Sanders kampánystábja továbbra is azt hangoztatja, hogy nem lefutott a küzdelem, mert a szuperdelegátusok még meggondolhatják magukat a júliusi pártkonvencióig. A szociáldemokrata politikus szerint Hillary Clinton valójában a pénzvilág és multinacionális cégek érdekeit képviseli. Akik tehát valódi politikai változást akarnak, azoknak nem szabad őt választaniuk.

„Ha kedden nagy lesz a részvételi arány, akkor szerintem fölényesen nyerünk. Ha alacsony lesz a részvétel, akkor valószínűleg veszítünk. Ezért azt kérem a kaliforniai emberektől, azoktól az emberektől, akik készek harcolni a valódi változásért ebben az országban, hogy jöjjenek el szavazni kedden” – nyilatkozta Bernie Sanders.

A másik oldalon Donald Trump már korábban elérte a szükséges delegátusi támogatást, így valószínűleg ő lesz majd a republikánusok elnökjelöltje. A végső szót azonban itt is csak a párt júliusi konvenciója mondja majd ki.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!