2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Balog Zoltán: Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban

Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban; Németország a visegrádi négyek országcsoporttal együtt képviselheti azt az Európának stabilitást biztosító megközelítést, amely egyértelmű igent mond a külső határok védelmére, és alapvetően nemet mond a migrációra - hangsúlyozta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke a németországi Stuttgartban.

  • Balog Zoltán: Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban

Balog Zoltán az MTI-nek telefonon nyilatkozva közölte, hogy a határnyitás közelgő 30. évfordulója alkalmából a Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány közreműködésével Szakítás helyett találkozás - Páneurópai piknik 3.0 címmel csütörtök este rendezett pódiumbeszélgetésen kiemelte: nem szabad hagyni, hogy tönkretegyék az évezredes magyar-német barátságot, amelyben voltak nehéz időszakok, de sok nagyon jó korszak is helyet kapott.

Hozzátette, hogy a csaknem négyszáz fős hallgatóság előtt tartott beszélgetésen Guido Wolf CDU-s politikus, Baden-Württemberg tartomány igazságügyi és európai ügyekért felelős minisztere köszönetet mondott a határnyitásért és aláhúzta: meg kell tanulni új módon, partnerként beszélni egymással, és sokkal jobban oda kell figyelni az Európai Unióhoz a kommunizmus vége után csatlakozott országokra.

Balog Zoltán azt mondta: Guido Wolf teljes mértékben egyetértett azzal, hogy szakítani kell azon hozzáállással, amely "másodosztályú" és "keleti" európaiként kezeli a kommunista rendszer bukása után csatlakozott közép-európai országokat, véget kell vetni annak, hogy "egyfajta iskolamesterként viselkednek velünk, kioktatnak demokráciából és szabadságból, holott mi sokkal jobban ismerjük a szabadság értékét, hiszen nekünk hiányzott negyven éven keresztül".

Hangsúlyozta: el kell fogadni, hogy ezek az országok "az Európai Unión belül a saját útjukat akarják járni", és ugyan "természetesen készek a kompromisszumokra, hajlandóak megegyezni, de elvárják, hogy partnerként kezeljék őket".

"Bízunk benne, hogy új fejezet kezdődik", érvényesülhetnek a közép-európai országok értékei és az egymással folytatott párbeszéd kommunikációs kultúrája, és nem a "régi", távozó Európai Bizottság hozzáállása lesz a jellemző - fejtette ki Balog Zoltán, megjegyezve, hogy a hallgatóság gyakran tapsviharral fogadta kijelentéseit.

A rendezvényen hangsúlyozta, hogy Németország lehet az a "központi szereplő", amely az egykori NDK révén nemcsak Nyugat-Európát, hanem Közép-Európát is "érti". Németország így a visegrádi országcsoporttal (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) együtt képviselhetné azt az Európának stabilitást nyújtó megközelítést, amely elutasítja a migrációt és azt vallja, hogy meg kell védeni a külső határokat, az illegális bevándorlás révén az Európai Unióba igyekvő emberek számára a hazájukban kell megteremteni az élhető élet feltételeit.

Balog Zoltán elmondta, hogy a beszélgetésen a határnyitással kapcsolatos személyes élményeit is felidézte, hiszen 1989-ben a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa megbízásából az NDK-ból menekültek lelkészeként dolgozott a csillebérci menekülttáborban.

A társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos hozzátette, hogy előző nap, szerdán egy másik vezető CDU-s politikus, Thomas Bareiss szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselő, a szövetségi gazdasági minisztérium parlamenti államtitkára választókörzetében vendégeskedett, és ünnepi szónoka volt egy rendezvénynek, amely az európai kereszténydemokrácia jövőjéről szólt.

Megjegyezte, a meghívás jelzi, hogy Angela Merkel kancellár kormányában vannak, akik úgy látják, "érdemes beszélni a magyarokkal arról, hogy is néz ki a keresztény kultúra védelme és jövője Európában".

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!