2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Külföld

Az utolsó látogatóknak még megengedték az Eiffel-toronyban, aztán vége

Második napja zárva tart az Eiffel-torony a dolgozók sztrájkja miatt. A világhírű párizsi látványosság szerda délután 2 óra óta nem fogad látogatókat, de a toronyban tartózkodó utolsó turistáknak még megengedték, hogy befejezzék a látogatást. A dolgozók a munkabeszüntetéssel az új jegyrendszer ellen tiltakoznak.

  • Az utolsó látogatóknak még megengedték az Eiffel-toronyban, aztán vége

Elkordonozott bejárat, lezárt kasszák fogadják a turistákat Párizs fő látványosságánál. Az Eiffel torony dolgozói második napja sztrájkolnak, tulajdonképpen a látogatók helyett. Azt mondják, az új jegyvásárlási rendszer miatt több órára nyúlik a várakozás, emiatt pedig kevesebben jutnak be a toronyba, mint korábban.

„Az új rendszer szerint a torony egyik lábánál csak az előre megvásárolt jegyeket lehet átvenni, a helyszínen vásárolni pedig csak a másik lábnál lehet. Ott ezért nem ritka a 3 órás sorban állás sem, ami a nyári hőségben egyszerűen elviselhetetlen” - mondja a szakszervezet egyik tagja.

Az üzemeltetők napok óta próbálnak tárgyalni a szakszervezettel, de egyik fél se enged. Az üzemeltetők szerint egyszerűen csak azért hosszabbak a sorok, mert nyáron több a turista.

„Még jó, hogy nem vettem előre jegyet. Nagy kár érte, hogy nem lehet felmenni” - kommentálja egy brazil turista.

Nagyon csalódottak vagyunk. Persze, érthető, hogy azért sztrájkolnak, hogy jobb legyen a kiszolgálás, de nekünk meg csak 2 napunk van Párizsra, úgyhogy ez kimaradt - ezt már egy ausztrál nő mondta. 

A 342 méter magas tornyot minden évben 6 millió turista keresi fel. Mivel ez párizs egyik jelképe is, az üzemeltetők és a szakszervezet vitájában a városvezetés is közvetíteni próbál.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!