„Az összes izraeli telep illegális marad a nemzetközi jog értelmében”
2016. augusztus 30., kedd 13:03
Sokadjára is felszólította az ENSZ közel-keleti békefolyamatáért felelős különmegbízottja Izraelt, hogy fejezze be a megszállt területeken a telepek építését. Július elsején jelentette be a zsidó állam, hogy további 1000 házat tervez építeni Kelet-Jeruzsálemben és 735-öt Ciszjordániában – erre több mint 13 millió dollárt szán.
„Hadd legyek világos: semmiféle jogi csűrcsavar nem tudja megváltoztatni a tényt, hogy minden telep – legyen az izraeli törvények által legalizált vagy nem legalizált telep, legyen állami földön, elhagyatott területen vagy privát palesztin földön – csakúgy, mint az összes telep a C zónában és Kelet-Jeruzsálemben, illegális marad a nemzetközi jog szerint” – szögezte le Nikolaj Mladenov, az ENSZ közel-keleti békefolyamatáért felelős különmegbízottja.
A palesztin állam állandó megfigyelője sürgette a közel-keleti kvartettet vagyis az ENSZ-t, az EU-t, Oroszországot és az Egyesült Államokat, valamint a nemzetközi közösséget, hogy vizsgálja meg, Izrael mikor és hol sérti a nemzetközi jogot.
„Még egyszer jelezzük a Biztonsági Tanácsnak, a kvartettnek és a nemzetközi közösségnek, hogy ha azon az állásponton vannak, hogy a telepek illegálisak, és akadályozzák a békefolyamatot, akkor az önök feladata az, hogy megmondják, milyen gyakorlati lépéseket terveznek tenni, hogy rákényszerítsék Izraelt a nemzetközi jog és az egyesült nemzetek chartájának betartására” – mondta Rijád H. Manszúr.
Korábban Ban Ki Mun ENSZ főtitkár aggodalmának adott hangot a Ciszjordániában kialakult helyzet miatt. Szerinte a fél évszázados megszállás és a békefolyamatok sikertelensége miatt terjed az erőszak ismét a megszállt területeken. A Biztonsági Tanács egy 1979-es határozatban nevezte jogsértőnek a telepek építését a megszállt területeken.