2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Az állatvédők elérték, 150 év után vége a cirkusznak

2017. január 17., kedd 21:02, frissítve: szerda 07:47

Csaknem 150 év után lehúzza a rolót a világ egyik legnépszerűbb cirkusza – mióta az állatvédők tiltakozása miatt megszüntették az elefántos számokat, a közönség már nem kíváncsi a műsorukra.

Az elefántmutatványok voltak a legnépszerűbb számok az amerikai Ringling Brothers cirkusz műsorában. A „világ legnagyobb show-ja” májusban volt látható utoljára: a cirkusz csaknem 150 éves fennállás után megszűnik.

„Tavaly május óta, amikor az elefántokat kivettük a műsorból, sokkal jobban visszaesett az érdeklődés, mint vártuk, és végül ez vezetett ehhez a nehéz döntéshez” – jelentette be Kenneth Feld cirkuszigazgató.

Az elefántmutatványok megszűnése óta meredeken csökkent a nézőszám, így nem volt miből fizetni a magas üzemeltetési költségeket. Az állatok nyugdíjba vonultatásáról azután döntött a cirkusz vezetése, hogy előtte egy évtizeden át pereskedtek az állatvédőkkel. A legnagyobb nemzetközi szervezet, a PETA örömmel fogadta a döntést, amely szerintük a „Vadállatok Legszomorúbb Show-jának” vetett véget.

„Ez nem az állatvédők győzelme, ez senkinek sem győzelem. Minket elsősorban az a több mint 400 ember érdekel, akiket ez szerencsétlenül érint. Nem tudom, hogyan mondhatják az állatvédők, hogy ez egy győzelem, mert szerintem most kereshetnek új ürügyet arra, hogy pénzt gyűjtsenek. Mi viszont a mai napig mindig gondosan ügyeltünk az állatainkra, és ez a jövőben is így lesz” – tette hozzá Kenneth Feld.

A cirkusz vezetői most azon dolgoznak, hogy megfelelő otthont találjanak a csaknem 60 megmaradt állatnak: oroszlánoknak, tigriseknek, lovaknak, tevéknek és lámáknak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!