2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Ausztria választ

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak ma Ausztriában. Az adatok szerint 6 millió 397 ezren járulhatnak az urnákhoz, a szavazók az osztrák szövetségi parlament alsóházának, a Nemzeti Tanácsnak a 183 tagját választják meg. A szavazóhelyiségek általában 7-től 17 óráig tartanak nyitva, de ez tartományonként eltérő lehet.

  • Ausztria választ

A szavazók három preferenciaszavazatot adhatnak le, szövetségi, tartományi, illetve helyi szinten. Ausztriában a parlamenti választásokon a szavazásra jogosultak a pártok mellett politikusokra is voksolhatnak; vagyis országos, tartományi és helyi szinten is megjelölhetnek egy-egy politikust, akit szívesen látnának a parlamentben (a szavazat csak akkor érvényes, ha a politikusok a szavazó által megjelölt párt tagjai). Országosan a pártra leadott szavazatok hét, tartományi szinten tíz, helyi szinten pedig 14 százaléka szükséges ahhoz, hogy a jelölt előbbre jusson a pártlistán.

A 2017 októberében tartott parlamenti választásokon pedig az Osztrák Néppárt (ÖVP) listavezetője, Sebastian Kurz több mint 117 ezer szavazatot kapott, elérve a pártjára leadott voksok hét százalékát. A Néppárt által összeállított szövetségi listán azonban Kurz neve amúgy is az első helyen szerepelt, így ez a párt jelöltjeinek a sorrendjén nem változtatott.

A szavazólapon nyolc párt neve szerepel: az Osztrák Néppárt (ÖVP), az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a NEOS (Az Új Ausztria és Liberális Fórum), a MOST (JETZT), a Zöldek, az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ) és a Változás (Wandel). Helyi szinten más pártok jelöltjei is indulhatnak. A bécsi választópolgárok például az Osztrák Sörpártra (Bierpartei Österreich) is szavazhatnak majd.

Az előzetes közvélemény-kutatások győzelemre esélyes pártként emlegetik a Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppártot, amely 35 százalékon áll. A második legnépszerűbb párt a Szociáldemokrata Párt (SPÖ), 23 százalékos támogatottsággal. A harmadik helyen áll az Osztrák Szabadságpárt, amely várhatóan a szavazatok 20 százalékát kapja majd. A Zöldek várhatóan 11, a NEOS 8 százalékot szerezhet.

A kormányválság május 17-én robbant ki Ausztriában, miután két német lap nyilvánosságra hozott egy, az akkori alkancellárt, Heinz-Christian Strachét, a kormánykoalíciós Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) azóta lemondott elnökét és Johann Gudenust, a párt szintén lemondott frakcióvezetőjét súlyosan kompromittáló videofelvételt. Strache az Ibizán készült rejtett kamerás felvételen magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó nővel tárgyalt, akinek párt- és médiatámogatásért cserébe zsíros állami megbízásokat ígért. Strache lemondásra kényszerült.

Ezt követően a Néppárt és a Szabadságpárt koalíciója felbomlott. Sebastian Kurz kancellár és Alexander Van der Bellen elnök kihirdették az előrehozott választást.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!