2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Amerikával ellentétes politikát folytat Németország

Hír TV

2018. május 24., csütörtök 21:47, frissítve: csütörtök 22:35

A kereskedelem erősítéséről és az iráni atommegállapodás megmentéséről tárgyalt Kínában Angela Merkel. A német kancellár pekingi sajtótájékoztatóján elmondta: Németország és Kína kiáll a 2015-ös egyezség mellett, annak ellenére, hogy Amerika kihátrált abból. Irán ma azzal fenyegette meg az európai államokat, hogy ha nem maradnak meg a szerződés mellett, újra beindítja atomprogramját. Angela Merkel Pekingben kereskedelmi ügyekről is tárgyalt.

Tovább mélyültek a gazdasági kapcsolatok Kína és Németország között. Erről állapodott meg a német kancellár a pekingi vezetőkkel. Angela Merkel először a miniszterelnökkel tárgyalt, aki biztosította a kancellárt arról, hogy Kína mindent megtesz a német vállalatokért.

„Garantáljuk a német vállalkozások kínai befektetéseinek jogait, a kínai törvényekkel összhangban. Ha pedig egyes törvényeink nincsenek összhangban a német cégek igényeivel, akkor megtesszük a szükséges kiegészítéseket, ha a helyzet úgy kívánja” – mondta Li Ko-csiang.

A kancellár hozzátette: Németország az acéltermékek teljes vámmentességet szeretné elérni Kínával, ha már az Egyesült Államok vámszigorítása megnehezíti az exportot.

„Úgy látjuk, hogy korlátlan vámmentességet kellene kapnunk. Tárgyalunk az amerikai kormánnyal, mint ahogy a kínai kormány is ezt teszi. Jó az együttműködésünk az acélipar területén a G20-as acélipari fórum keretein belül, néhány problémát pedig meg is tudtunk oldani. Ezért reméljük, hogy nem lesz szükség további válaszintézkedésekre, ehelyett számolhatunk a mentességgel” – mondta Merkel.

Kína és Németország vezetője a kereskedelem mellett műszaki és pénzügyi téren is a korábbinál szorosabb együttműködésről döntött, a közös vállalatokban például mostantól elég, ha fele-fele arányban tagja a kínai és a külföldi fél. Kína egy hete döntött arról is, hogy az importautókra kivetett vámot jelentősen csökkenti, ezzel segítve a külföldi gyártók terjeszkedését az országban – ez jelentős arányban Németországnak is előnyt jelent majd.

Angela Merkel találkozott Hszi Csin-Ping kínai elnökkel is, akivel a kereskedelmi kérdések mellett a többi közt az iráni atomszerződés megtartásáról is egyeztetettek. Miután Donald Trump amerikai elnök nemrég bejelentette kilépését az egyezményből, az azt aláíró hat másik ország és az Európai Unió képviselői kijelentették: mindent megtesznek azért, hogy Irán továbbra is tarthassa magát a dokumentumban foglaltakhoz.

Macron Putyinnal egyeztetett

Míg Angela Merkel Kínával, a francia elnök Oroszországgal tárgyalt az iráni atomalku megmentéséről. Emmanuel Macron egy gazdasági fórum díszvendégeként érkezett Oroszországba, és Irán mellett a szíriai és a kelet-ukrajnai konfliktusok megoldásáról tárgyalt Vlagyimir Putyinnal Szentpéterváron. Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és az Európai Unió vezetői pénteken ülnek tárgyalóasztalhoz az iráni atomegyezmény védelme érdekében. Ez lesz a szerződés aláíróinak első megbeszélése azóta, hogy az Egyesült Államok felmondta a szerződést.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!