Sokan, sokfelől próbálták már magyarázni a nehezen érthető jelenséget. Christopher F. Rufo konzervatív újságíró az Amerika kulturális forradalma, avagy hogyan hódított meg mindent a radikális baloldal című könyvében azt fejtegeti, hogy a militáns baloldaliság mögött valódi fegyveres agresszió rejlik. Miután a hatvanas évek erőszakos, forradalmi mozgalmai kudarcot vallottak, a kubai szocializmus nem robogott át az amerikai kontinensen, Che Guevarát lelőtték, a csalódott harcosok beépültek az egyetemekre, ahol meghonosították a radikális ideológiájukat, kiszorítva a konzervatív professzorokat és tanítványaik révén mára más fontos intézményekre is becsempészték világnézetüket. Rufo példaként említi a terrorista Weathermen szervezet több vezetőjét, akikből mára egyetemi tanárok lettek vagy a filozófusként ismert Angela Davist, aki 1970-ben még egy halálos áldozatokkal járó fegyveres összetűzésben is részt vett.
Újragondolni a civilizációt
Árnyaltabb képet rajzol az egyetemek elfoglalásáról Alejandro Pena Esclusa író, elemző és politikai tanácsadó. Szerinte a marxizmus színeváltozásával függ össze az amerikai egyetemek félrecsúszása. Vele készült interjúnkban elmondta, hogy „a kortárs baloldaliság civilizációnk alapjait próbálja újragondolni”. A mozgalom eredetében kapcsolódik össze a marxista kommunizmus és a modern baloldali kultúrharc. Antonio Gramsci olasz marxista filozófus szerint Marx tévedett, amikor a javakra és az állam szerepére koncentrált. Gramsci úgy vélte az új rendszerhez a szellemi viszonyokat, a kultúrát kell megváltoztatni, tehát baloldali kulturális hegemóniára van szükség. Alejandro Pena Esclusa szerint Herbert Marcuse és a frankfurti iskola más képviselői, Theodor Adorno, Max Horkheimer, Jürgen Habermas dolgozták ki azt
a jelenre koncentráló, az evilági lét primátusát hirdető és Isten létét elvető világnézetet, amit egyfajta újmarxizmusnak nevezhetünk.
Van, aki szerint ennél nagyobb a baj. Susan Neiman klasszikusan baloldali értékeket valló német filozófus A baloldal nem woke című könyvében azzal vádolja a progresszíveket, hogy szembefordultak a legfontosabb hagyományos liberális és baloldali eszmékkel: az egyetemesség és a társadalmi haladás elveivel. A felvilágosodás óta az emberi egyenlőség és a társadalom jobbá tétele gondolata volt a legfontosabb. A woke-ideológa azonban ennek ellenkezőjét hirdeti. Neiman szerint az új eszme egymással szemben álló kasztokra, törzsekre, etnikai, vallási és nemi identitáscsoportokra szaggatja a társadalmat. A woke-baloldal elsősorban Michel Foucault hatalomra vonatkozó nézetei alapján áll, így mindenféle valóságértelmezést puszta narratívának minősít, a hatalmon levők érdekét és mások elnyomását szolgálja. Elnyomóknak tartják azokat, akik színvak egyenlőségről beszélnek vagy a női, a kisebbségi és egyéb kvótákat elutasítják. A woke-hívők Carl Schmitt barát–ellenség fogalmának szellemében ideológiai harcot folytatnak mindenki ellen, aki nem ért velük egyet.
A törzsi logika mentén halad Yascha Mounk liberális publicista elemzése is. Ő egyfelől egyetért azokkal a magyarázatokkal, amelyek szerint az amerikai egyetemi baloldal mindent az elnyomók és az elnyomottak sablonja alapján értelmez, de hozzáteszi, hogy az egyének egyenlősége helyett a csoportok közötti méltányosság elvét állítja fókuszba. Ebben a sémában például Izrael az imperialista gyarmatosító, a zsidók a privilegizált, elnyomó fehérek, a palesztinok pedig az elnyomottak, a kisebbség, a „feketék”. Mounk szerint tehát nem kérdés, a baloldal kiket támogat.
A teljes cikket a Magyar Nemzet Online-on olvashatják.
