2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Amerika felbontja a Reagan-Gorbacsov megállapodást

Washington felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról kötött megállapodást (INF) - ezt készül közölni szombaton Moszkvában az orosz külügyminiszterrel John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, akinek e szándékáról a The New York Times című napilap értesült.

  • Amerika felbontja a Reagan-Gorbacsov megállapodást

Bolton péntek este Twitter-bejegyzésben erősítette meg az eddig csak Moszkvában bejelentett hírt, miszerint szombaton Oroszországba utazik. Jelezte: Moszkvában tárgyalásokat folytat majd Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Nyikolaj Patrusevvel, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának titkárával. A tárgyalások célja - írta Bolton - a két ország vezetői között Helsinkiben megkezdett párbeszéd folytatása. Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozójára az idén július közepén került sor a finn fővárosban.

A The New York Times című napilap értesülései szerint John Bolton Moszkvában várhatóan bejelenti majd orosz partnereinek, hogy Washington felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról kötött megállapodást (INF). A lap emlékeztetett arra: a Trump-kormányzat régi szándéka a kilépés e szerződésből, részben mert Oroszország szerinte megsérti az egyezményt, részben pedig azért, mert az egyezmény betartása megakadályozza Washingtont olyan új fegyverzetek telepítésében, amelyekkel ellensúlyozhatja Kína közepes hatótávolságú fegyverzetének növekvő arzenálját.

Az INF-egyezményt 1987-ben Ronald Reagan akkori amerikai elnök és Mihail Gorbacsov akkori szovjet vezetője írta alá Washingtonban, és 1988-ban lépett életbe. A szerződés egyébként földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról rendelkezett, meghatározva a robbanófejek számát és a rakéták hatótávolságának nagyságát.

A The New York Times megjegyezte: az Egyesült Államok már négy éve hangoztatja, hogy Oroszország egy sor taktikai atomfegyver telepítésével megsérti az INF-szerződést, de az előző amerikai elnök, Barack Obama egy esetleges fegyverkezési verseny erősödésének elkerülése végett mégsem lépett ki az egyezményből.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!