Középiskolásokat sodort el a lavina
A francia Alpokban, a Grenoble térségében lévő sportközpontban sodorta el francia középiskolások egy csoportját, valamint tanárukat a lavina. Két diák, valamint egy közelben tartózkodó ukrán férfi életét vesztette, többen komoly sérüléseket szenvedtek. „Teljesen sokkoltak minket a történtek, drámai pillanatokat éltünk át. Gondolatban a családokkal vagyunk. Összesen három áldozat van: egy ukrán felnőtt, egy 14 éves iskoláslány és egy 16 éves iskolásfiú” – mondta Didier Bobillier, a Les Deux Alpes Loisirs síközpont igazgatója.
A diákok egy lezárt, fekete színjelzésű pályán síeltek, amikor a katasztrófa történt. Állítólag a tanáruk vezette őket erre a pályára, az azonban nem tisztázott, hogy miért. Kérdéses az is, világosan jelezte-e a sícentrum, hogy ezt a pályát nem lett volna szabad használni. „Jogos kérdésekről van szó. Az igazságszolgáltatás vizsgálatot rendelt el, hogy megállapítsa, miért döntött úgy a csoport, hogy egy lezárt pályára megy. Ha szükséges, felelősségre kell vonni az érintetteket” – fogalmazott Jean-Luc Villeminey rendőrségi vezető.
A 3600 méter magasságban lévő üdülőhelynél erős havazás volt az elmúlt napokban, ezért lavinaveszély miatt már a baleset előtt riasztást adtak ki. Az év eleje óta négy embert halt meg a francia Alpokban lavinák miatt.