2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 10:55

Külföld

Álcivilek álhírei buktatták meg a jobboldali szenátort

Álhírekre épített demokrata párti kampány miatt veszített a 2017-es szenátorválasztáson Alabamában Roy Moore republikánus szenátorjelölt, az ügyben vizsgálat indult - derült ki amerikai sajtóinformációkból.

  • Álcivilek álhírei buktatták meg a jobboldali szenátort

Roy Moore republikánus szenátor a hamis hírekre épülő kampány következtében hajszállal ugyan, de veszített a demokrata párti jelölttel, Doug Jonessal szemben. Az ügyet elsőként a The New York Times című lap tárta fel, de több amerikai médium is foglalkozik vele.

A sajtóinformációk szerint a demokraták finanszírozták egy ál- civilszervezet létrehozását és kampányát, amely a Facebook és a Twitter közösségi médiumok oldalain indított kampányt Szárítsuk ki Alabamát címmel az alkoholtilalom bevezetéséért. A szervezet a közösségi médiában Roy Moore-t biztosította támogatásáról, azt a hamis látszatot keltve, mintha Moore programjában szerepelt volna az alkoholtilalom bevezetése.

Matt Osborne, veterán demokrata párti aktivista - aki részt vett a hamis kampányban - azt nyilatkozta a The New York Timesnak, hogy mivel szerinte a republikánusok sem takarékoskodtak a trükkökkel a kampányban, ezért a demokratáknak muszáj volt ilyen módszerekkel élniük. Ha nem ezt teszed, akkor gúzsba kötve táncolsz - fogalmazott az alabamai demokrata aktivista, hozzátéve, hogy ez morális kötelesség volt, bármibe is kerüljön.

A Facebook később - már a választás után - eltávolította a hamis profilokat.

A The New York Times korábban azt derítette ki, hogy két közösségi médium, a Facebook és a Twitter - egy számítógépes biztonsággal foglalkozó cég részvételével - hamis profilokat hozott létre, amelyek azt a látszatot keltették, hogy oroszok működtetik. Valamennyien támogatásukról biztosították a republikánus szenátorjelöltet, így azt a látszatot keltve, hogy Roy Moore megválasztása orosz érdek lenne. Ezzel részben megosztották a republikánus szavazótábort, részben hitelteleníteni próbálták s republikánus politikust. Jonathan Morgan, a kiberbiztonsági cég vezetője a szenátus hírszerzési bizottsága előtt el is ismerte ezt, az erről szóló dokumentumok a The New York Times birtokába jutottak.

Az állítólagos orosz támogatásról szóló kampányt Reid Hoffman, a LinkedIn közösségi portál milliárdos alapítója, a Demokrata Párt egyik nagy anyagi támogatója finanszírozta. Hoffman a napokban bocsánatot kért a szerinte "rendkívül zavaró" kampány finanszírozásáért. Doug Jones, a választás demokrata párti győztese azt állítja, hogy nem tudott az álhír-gyártásról és az álhírekkel folytatott kampányról, és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatát kérte.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!