2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Akár félmillióan is az utcára vonulhattak Barcelonában

Hír TV

2017. október 21., szombat 22:05, frissítve: vasárnap 11:22

A katalán vezetés felfüggesztését és előre hozott választások kiírását kezdeményezi Katalóniában a spanyol miniszterelnök. Mariano Rajoy a régió autonómiáját ugyanakkor egyelőre nem függeszti fel. A katalán parlament elnöke államcsínynek minősítette a spanyol kormány döntését, a katalán elnök pedig közölte: nem fogadják el Rajoy tervét. Barcelona utcáin hatalmas tömeg fejezte ki tiltakozását.

A katalán himnuszt, az Aratókat énekelte a tömeg Barcelona központjában. A mediterrán városban helyi közlések szerint félmillió ember gyűlt össze tiltakozni két katalán vezető letartóztatása, valamint a spanyol kormányfő szombati bejelentése ellen. Mariano Rajoy ugyanis kezdeményezte a spanyol alkotmány 155-ös cikkelyének alkalmazását, ezen belül a függetlenségpárti katalán kormány felfüggesztését és új választások kiírását.                     

A tüntetők a letartóztatottak szabadon bocsátását követelték, Rajoynak pedig egy transzparensen azt üzenték: akkor is itt maradnak, ha tankokkal megy ellenük.     

„Szerintem Rajoy beszéde durva volt, de ez nem lep meg. Hozzászoktunk az elnyomáshoz és ahhoz, hogy Spanyolország mit ért demokrácia alatt. Tudjuk, mit kell tennünk: kimegyünk az utcára, és megvédjük az intézményeinket. Amit ugyanis ez az ember mondott, az ellentétes a demokráciával” – mondta az egyik tüntető.

Együtt vonult a tömeggel a jelenlegi katalán elnök, Carles Puigdemont, valamint a korábbi elnök, Artur Mas is.    

A katalán parlament elnöke puccsnak minősítette Rajoy bejelentését. Hozzátette: egy lépést sem fognak hátrálni, megvédik a szuverenitásukat.

„Ma Rajoy miniszterelnök hatalmas politikai felelőtlenséget követett el, átlépte a határokat. Bejelentette a végrehajtását egy de facto puccsnak, amelyen keresztül be kíván avatkozni és irányítása alá akarja vonni a katalán intézményeket. Ez támadás a demokrácia ellen és a huszadik századi Európa ellen azzal a céllal, hogy megdöntsön egy demokratikusan választott parlamentet” – hangoztatta Carme Forcadell. 

A katalán elnök esti beszédében kezdeményezte a parlament összehívását a helyzet megvitatására. Beszéde végén pedig angol nyelvre váltott, hogy üzenetet küldjön egész Európának. „Ha az alapvető európai értékek Katalóniában veszélybe kerülnek, akkor veszélybe fognak kerülni Európában is. Egy nemzet jövőjéről hozott demokratikus döntés nem bűn. A spanyol kormány szembemegy azokkal az alapokkal, amelyek összekötik az európai polgárokat a sokféleségük által. Katalónia egy ősi európai nemzet, amely európai értékek köré épül. Azért tesszük, amit teszünk, mert hiszünk egy demokratikus és békés Európában” – mondta.   

A spanyol kormányfő azzal indokolta döntését, hogy a katalán függetlenségi népszavazás illegális volt, és az ezért felelős személyeket el kell távolítani a hatalomból. Katalónia autonómiáját ugyanakkor továbbra sem függesztik fel.  

„Azért alkalmaztuk a 155-ös cikkelyt, mert egyetlen kormány, ismétlem, egyetlen demokratikus ország kormánya sem fogadhatja el, hogy semmibe vegyék, megsértsék és megváltoztassák a törvényt azzal a céllal, hogy ráerőltessék az akaratukat másokra” – emelte ki Rajoy.

A spanyol kormányfő javaslatait jövő pénteken valószínűleg jóváhagyja majd a spanyol szenátus. Az új választásokat hat hónapon belül kell kiírni.

Katalóniában 2015-ben tartottak regionális választásokat. Akkor a választók mintegy fele szavazott a függetlenséget támogató pártokra.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!